Csoportelsőség, negyeddöntő

Harmadik csoportmérkőzését is sikerrel zárta a fiú U19-es vízilabda-válogatott az alpheni Európa-bajnokságon. Montenegró legyőzésével meglett a csoportelsőség és a negyeddöntőbe jutás.

Pusztai Viola A júliusi podgoricai felkészülési tornán simán nyertek a montenegróiak 11-6-ra a fiú U19-es vízilabda-válogatott ellen. Augusztusban Miskolcon azonban már a magyar csapat szerezte meg a győzelmet, igaz, ötméteresekkel. Szatmári Kristóf még a viadal előtt azt mondta, nagyon fontos, hogy visszavágjanak vetélytársuknak még a hollandiai Európa-bajnokság előtt, hiszen azonos csoportba kerültek.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget és negyeddöntőt ért

Montenegró legyőzése csoportelsőséget és negyeddöntőt ért

Megjósolni sem lehetett, hogy a D csoportban hogyan alakul a sorrend, nyilván a máltaiakon kívül a magyarok mellett a görög és a montenegrói válogatottnak is esélye volt, hogy az élen végezve, egyenes ágon jusson a negyeddöntőbe. Miután a görögök legyőzték Montenegrót, a magyarok pedig a vártnál könnyedebben nyertek a görögök ellen, Horkai György gárdája az utolsó csoportmeccsén akár döntetlent is játszhatott volna, akkor is első.

Persze, a fiúknak eszük ágában nem volt egálra játszani, ahogy Manhercz Krisztián fogalmazott: „Erőt kell demonstrálni, meg kell mutatni mindenkinek az Eb-n, hogy a magyar nagyon jó csapat. Szóval, győzni kell Montenegró ellen is.”

Ehhez azért a vetélytársnak is volt néhány szava, és a meccs tulajdonképpen az utolsó negyedig úgy alakult, ahogy az előre sejthető volt: fej-fej mellett haladtak a felek. Többnyire a montenegróiak futottak az eredmény után, a vezetést csupán egyszer birtokolták a mérkőzésen, a második negyedben.

A félidőben 4-4 volt az állás, a harmadik negyedben Simon Henrik kezdte meg a gólgyártást. Erre még volt válasza az ellenfélnek, azonban először a meccsen sikerült két góllal meglógniuk Vadovicséknak. Az utolsó játékrész 7-6-ról indult Manhercz lefordulásgóljával, majd Csacsovszky Erik értékesített ötméterest. Nem sokkal később újabb ötössel 10-6 állt az eredményjelzőn, a montenegróiak a meccs végéig már csak egyszer találtak be az ismételten remeklő Vogel Soma hálójába, beállítva a 10-7-es végeredményt.

„Komoly férfimunka volt, büszke vagyok a srácokra – mondta Horkai György szövetségi kapitány a szövetség honlapjának. – Hiába lett volna elég a döntetlen, vagy akár az egygólos vereség, mindenképpen győzni akartunk. A csoportgyőzelemért oda kellett tenni magunkat, megtettük, és bizony jól jön az egynapos pihenő. Vogel Soma megint parádésan védett, a blokkok is a helyükön voltak, az elhibázott fórokat pedig remek akciógólokkal ellensúlyoztuk. Bár voltak hibák, összességében jól játszottunk. A csapatnak így együtt ez a harmadik meccse, érzem a fejlődést, ami biztató a továbbiakra nézve.”

A magyar csapat tehát csoportelsőként bejutott a nyolc közé, és várhatóan az olaszokkal játszik az elődöntőért a csütörtökön 15.30-kor.

FIÚ U19-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, ALPHEN (HOLLANDIA)
Csoportmérkőzések:
Magyarország–Málta 22-5 (6-3, 8-0, 3-2, 5-0)
A magyar gólszerzők: Manhercz K. 6, Vadovics V. 3, Szatmári 3, Lukács 3, Nagy 2, Teleki 2, Biros B., Burián, Simon
Magyarország–Görögország 10-8 (4-2, 3-3, 2-0, 1-3)
A magyar gólszerzők: Nagy Á. 3, Burián 2, Manhercz K. 2, Szatmári, Biros B., Teleki
Magyarország–Montenegró 10-7 (2-2, 2-2, 3–2, 3-1)
Gólszerzők: Manhercz K. 3, Vadovics V. 2, Nagy Á., Szatmári K., Simon H., Burián G., Csacsovszky E., ill. Saveljics 2, Moskov 2, Spaics, Gardasevics, Radovics
A D csoport végeredménye: 1. Magyarország 9 pont, 2. Görögország 6 pont, 3. Montenegró 3 pont, 4. Málta 0 pont
Szeptember 14, szerda: nyolcaddöntő
Szeptember 15, csütörtök: negyeddöntő
Szeptember 17, szombat: elődöntő
Szeptember 18, vasárnap: döntő

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS