Dalma bravúrközelben

Nagyon közel járt a tornagyőzelemhez Gálfi Dalma (18) Tokióban, a rutinos, a világranglistán 24. kínai Shuai Zhang azonban fordított, s 4-6, 7-6, 6-2-re győzött. A magyar lány így is elégedett lehet a teljesítményével.

reb Mint az előző napokban beszámoltunk róla, Gálfi Dalma szettveszteség nélkül menetelt döntőbe a tokiói 100 ezer dolláros felnőttversenyen. Már a fináléba jutás is nagyszerű eredmény, amelynek köszönhetően a jövő héttől életében először a felnőtt-világranglistán a top 200-ban jegyzik a korábbi junior vb-elsőt.

galfi_tokio_autogram

Gálfi Dalma népszerű és eredményes is volt Tokióban

A japán trófeáért a viadal első kiemeltje, a kínai Shuai Zhang várt rá, aki az elődöntőben megszenvedett kínai vetélytársával, Shuai Penggel, s csak három játszmában érte el a finálét.

Gálfi remekül kezdett a világranglistán abszolút előkelő, 24. helyen jegyzett teniszező ellen: az első játszmában 6-4-re nyert. A második felvonás már jóval küzdelmesebben alakult. A kínai 5-2-re is vezetett, sőt szettlabdája volt, de a riválisnál kilenc évvel fiatalabb magyar összeszedetten és higgadtan játszott: maratoni játékban 5-3-ra alakította az állást, majd pillanatok alatt 5-5-re egyenlített. Ezt követően ismét elvette az ellenfél adogatását, azaz a mérkőzését adogatott, ám Zhang sem véletlenül tart ott, ahol, így visszabrékelt, s jöhetett a rövidítés. A tie-breakben a kínai dominált, csak két pontot engedett Gálfinak, így jött a mindent eldöntő szett.

Az egyenlítéstől várható volt, hogy Zhang kerül lélektani előnybe, így a magyar lánynak már kevés szó jutott: a kínai két óra 18 perc alatt 4-6, 7-6, 6-2-re megnyerte a tokiói viadalt.

Gálfi szépen helytállt a rangos eseményen, s profikarrierje legnagyobb sikerét aratta a döntős szerepléssel, amelynek köszönhetően januárban indulhat az Australian Open selejtezőjében. Most Japánban marad, és Aicsiban, 50 ezres versenyen lép pályára.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS