Dohától Doháig: hamarosan indul a Gyémánt Liga

atlead.jpg

A vasárnap befejeződött dohai világbajnoksággal lezárult a fedettpályás atlétikai szezon és kilenc hét múlva szintén a katari fővárosban kezdődik a legrangosabb szabadtéri sorozat: az Arany Ligát (Golden League) felváltó Gyémánt Liga (Diamond League).

    A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tavaly márciusban döntött úgy, hogy az 1998-ban bevezetett Arany Liga helyett, amely a legnagyobb európai versenyeket foglalta magába, új szériát indít. A Gyémánt Liga tulajdonképpen az eddig 1 millió dolláros főnyereményt biztosító GL bővített, Európán túlra kiterjesztett változata lesz, így amerikai, katari és kínai helyszínt is felvonultat.
    A 14 versenyből álló sorozat május 14-én rajtol Dohában, s augusztus 27-én zárul Brüsszelben. Az Egyesült Államokban két állomás lesz, New York és Eugene, London pedig kétnapos eseménynek ad otthont.
     A Gyémánt Ligában összesen 32 versenyszám lesz, s minden versenyen 416 ezer dollár pénzdíjat osztanak majd szét. A pénzdíjakon felül minden kategóriában pontversenyt is kiírnak, ennek végső győztesei egy-egy 80 ezer dollár értékű, négykarátos gyémánttal is gazdagodnak.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.