Eddig nem dönt a Haas 2017-es párosáról

F1

2016. július 17. vasárnap, 13:49

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Haas F1 Team

A mezőny legújabb F1-es csapata nem biztos, hogy jelenlegi pilótáival folytatja a 2017-es szezonban – a csapatfőnök Günther Steiner elmondta, hogy meddig nem várható döntés.

A Haas valósággal berobbant az F1-be, s bár sokan a Ferrari-technikának tulajdonították az azonnali sikereket, nem elhanyagolható Romain Grosjean szerepe, aki többéves tapasztalatával segítette a mezőny legújabb alakulatát. A francia már négy alkalommal is pontot szerzett a Haasszal, csapattársa, Esteban Gutierrez viszont eddig nem tudott belépni a top 10 bűvkörébe. A mexikói egyértelműen elmarad a franciától, talán ezért is kérdéses a helye a 2017-es szezonban – azonban hozzá kell tenni, hogy több balszerencse, és ráadásul egy betegség is nehezítette dolgát a szezon első felében.

Éppen emiatt a csapatfőnök Günther Steiner úgy véli, hogy időt kell adni neki a bizonyításra. „Úgy egyeztünk meg, hogy addig nem beszélünk a pilótákról, amíg nincs vége az európai szezonnak. Körül kell néznünk, hányadán is állunk” – idézte az olaszt a Motorsport.com. „Úgy vélem, nem lenne helyes most leírni Estebant, mert volt pár versenye, ahol a körülmények nem kedveztek neki – legyen az baleset, vagy az autó meghibásodása. Megmondtuk, hogy senkire sem helyezünk nyomást.”

„Ha elkezdünk másokkal beszélni, kezdődik a spekuláció, ez a helyzet pedig nem kedvez annak, hogy a pilóták a legjobbat hozzák ki magukból. Meglátjuk, mi történik Monzáig, aztán pedig dönthetünk a folytatásról. De nem sietünk sehová. Tudjuk, hogy mire vagyunk képesek, tudjuk, hogy biztonságban vagyunk a következő évre nézve, ezért nincs szükség pánikra. Amikor magabiztos vagy afelől, amit csinálsz, általában nem akarsz semmi radikálisat lépni” – tette hozzá Steiner.

Forrás: www.formula.hu – RSS