Eger ostroma, szintekért

Hargitay András utánpótlás-kapitány beszámolója szerint nagyjából kialakult a szingapúri junior úszó-világbajnokságon induló magyar csapat, de több versenyzőnek ettől még nagy téttel bír a szerdán kezdődő ifjúsági országos bajnokság.

reb Szerdától szombatig az ifjúsági korú veszik birtokba a párját ritkítóan szép egri Bitskey Aladár Uszodát. A következő héten, a fiatalabb korosztálynak rendezendő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál magyar résztvevői is vízbe szállnak az országos bajnokságon, s bár nekik Tbilisziben zajlik a nagy verseny, az egri medencében komoly küzdelemre számíthatunk.

tekauer_markAugusztus végén rendezik meg a junior-világbajnokságot Szingapúrban, s a korosztályos ob az utolsó esély arra, hogy szintet ússzanak a versenyzők. Bár az utazó csapat nagyrészt kialakult már, a hagyományosan kemény követelményt nem sikerült mindenkinek teljesítenie. A legtöbb lány rendelkezik szintidővel, így a Juhász testvéreknek, Adélnak és Jankának nem kell aggódnia a szingapúri repülőjegy miatt, ahogyan Novoszáth Melindának, Böszörményi Bettinának és Molnár Flórának sem.

Hargitay András utánpótlás-kapitány szerint Egerben dől el, hogy Bokros Blanka vagy Bonecz Boglárka szállhat vízbe 200 méteren a vb-n. A szám a magyar hagyományoknak megfelelően meglehetősen sűrű, hiszen Novoszáth és a 2014-ben 200 m pillangón ifjúsági Eb-aranyérmes Juhász Adél ugyancsak erős eredménnyel rendelkezik. A kiemelkedő úszással vb-indulási jogot szerezhet még Federics Nikolett vagy Farkas Adél is.

A fiúkkal kicsit más a helyzet, mert bár többen is nagyon megközelítették, a szakember beszámolója szerint senki sem érte el a vb-szintidőt. Ahogyan a lányoknál, a másik nem képviselőinél is egyeztettek az edzőkkel, így aztán várhatóan utazhat a vb-re Rasovszky Kristóf, Sós Dániel, Tekauer Márk, Lavotha Oszkár és Szucsik Bence.

„Sokan kérdezték, hogy a két fiatal tehetség, Gyurinovics Fanni és Késely Ajna miért nem kap lehetőséget, pedig tavaly már a dohai rövid pályás világbajnokságon is a rajtkőre állhattak. Csakhogy akkor semmi veszítenivalójuk sem volt, ezúttal viszont lenne, ráadásul ők az EYOF-on úsznak, a reményeim szerint nagyon jól. Fiatalok még, nem kell túlerőltetni őket” – mondja Hargitay.

A korosztály legfontosabb hazai versenye az egri ob, így a szingapúri rajtjogon túl is éles csatákra lehet számítani.

Az ifjúsági ob programját itt találja (a 6-7. oldalon).

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS