Egy A, egy B

A 22 éves Tótka Sándor, Molnár Péterrel a hajóban, döntőbe jutott K–2 200 méteren a riói olimpián, a 20 esztendős Hajdu Jonatán viszont nem sikerült ugyanez C–1 200 m-en.

reb  Az utolsó utáni pillanatban került az olimpiai csapatba a Tótka Sándor (22), Molnár Péter kajakkettős, miután több doppingvizsgálaton adott atipikus mintát. kitették a keretből a Horváth Bence, Szomolányi Máté kettőst.

totka_molnar_kovacstamas02

Tótka Sándor (elöl) és Molnár Péter döntős Rióban  •  Fotó: Kovács Tamás/MTI

Így aztán a K–2 200 m tavalyi felnőttvilágbajnok magyar párosa szinte tét nélkül szállhatott vízre a Copacabanához közel lévő tavon. Az előfutamban a második helyen ért célba a duó, a középfutamban viszont nem volt pardon, Tótkáék nagy elánnal lapátoltak, s futamukat megnyerve A döntőbe jutottak.

A rutinosabb Molnár kettejük nevében mondta el, hogy minden csapás ajándék nekik, s a viadal összes pillanatát élvezik. A döntőben pedig bármi előfordulhat, ők a maguk részéről mindent megtesznek a lehető legjobb eredményért.

„Az országos bajnokságot követően két hetet pihentünk abban a hiszemben, hogy nekünk már elúszott az olimpia – tette hozzá az ifjúságiak között olimpiai és világbajnok Tótka. – Aztán érkezett a hír, hogy mégis indulhatunk, s újra edzeni kezdtünk. Nem is jött rosszul a kihagyás, mi és az edzőnk is nagyon felfrissültünk mentálisan, így a játékokig hátra lévő két hétben zseniálisan tudtunk készülni. Kíváncsian várjuk a döntőt.”

hajdu_jonatan_kovacs_tamas_mti

Hajdu Jonatánnak nem jött össze a finálé  •  Fotó: Kovács Tamás/MTI

Hajdu Jonatán is nagyon várta a finálét, sőt a riói olimpia előtt kijelentette, szeretne érmet szerezni C–1 200 m-en. Az előfutamot magabiztosan abszolválta Dunaferr kenusa, második helyen ért célba, s várt rá a középfutam. Abban kellett volna kiharcolni az éremcsata lehetőségét, de a bitang erős mezőnyben negyedikként ért célba, így idővel sem juthatott a fináléba.

„Semmi sem hiányzott, jó pályát jöttem – mondta Hajdu a kenuból kiszállva. – Az előfutamban nem a maximumot mentem, maradt még bennem. Már otthon is tapasztaltuk, nekem nem elég annyi idő a regenerálódásra, amennyi itt jutott. Örülök, hogy indulhattam az olimpián, ajándék a szereplés, és persze nagyon szerettem volna döntőbe jutni, de ha más nem maradt, akkor a B finálét akarom megnyerni.”

A két szám döntőjét csütörtökön rendezik.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS