Egyelőre csak Verstappen kap új motort

F1

2016. szeptember 17. szombat, 10:19

Cyril Abiteboul magyarázta el, miért csak Verstappen kapja meg a Renault új erőforrását Szingapúrban. A szakember azt is elárulta, a többiek mikor kapják meg az új fejlesztésű erőforrást.

A francia gyártó három újabb zsetont használt fel 2016-ban, amivel elméletileg 15 újabb lóerőt nyert Verstappen Red Bullja. Fred Vasseur szerint 2017-ben akár a Mercedest is befoghatják ilyen mértékű  fejlődéssel. Cyril Abiteboul elmondta, hogy ezen a hétvégén fel tudják majd mérni, hogy mégis mennyit fejlődött az új motor a régihez képest.

Abiteboul a fentieknek megfelelően kezdte nyilatkozatát: „Nincs taktika, más stratégia vagy kivételezés. Kedveljük Maxot, de ez a legegyszerűbb módja a motorok összehasonlításának.”

 verstappen-palmer-spa-2016

A francia szakember így folytatta: „A hétvégére az volt a terv, hogy bevezetjük az új motort Maxnek, tehát egyedül ő élvezi az új erőforrás adta lehetőségeket, amire három zsetont használtunk fel. Viszont mindegyik motor profitálni fog az új üzemanyagból, amit a Total fejlesztett. Nagyon elégedettek vagyunk a pozitív fejlődéssel.”

A Renault motorsport igazgatója elmondta, hogy a következő hétvégén már mindenki használhatja az erőforrást: „Természetesen Max itt egy kicsit előnyben lesz a többi három versenyzőhöz képest, de Malajziában már mindenki használhatja az új erőforrást.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS