Egyelőre sétagalopp

Harmadik csoportmérkőzésén is magabiztos győzelmet aratott a fiú U19-es kézilabda-válogatott a jekatyerinburgi világbajnokságon. A lengyelek és a chileiek után a szerbek sem találtak ellenszert Gyurka János csapatának játékára. Nagy lett a különbség, 42-29.

Pusztai Viola Ahogy vízilabdában, kézilabdában is komoly erőt képviselnek a szerbek, sosem lehet őket leírni. Még akkor sem, ha a jekatyerinburgi fiú U19-es világbajnokságon szereplő szerb csapat tavaly a lengyelországi U18-as Európa-bajnokságon csak a tizenharmadik lett.

Miközben a magyar az ezüstérmet szerezte meg.

Abból sem vonhatott le Gyurka János együttese messzemenő következtetést, hogy a soros ellenfél sima, 34-24-es vereséget szenvedett a csoportmeccsek első körében a lengyelek ellen pontot vesztő svédektől. Pont azért nem, mert Juhász Ádámék meg a lengyeleket győzték le kilenc góllal. Szóval, minden mérkőzés más. És kiszámíthatatlan.

A szerbek sem találták a magyar csapat játékának ellenszerét Forrás: MKSZ

A szerbek sem találták a magyar csapat játékának ellenszerét  •  Forrás: MKSZ

Nem is vették félvállról az összecsapást a magyar fiúk, hiszen ahogy a lengyeleket, a szerbeket is hamar állva hagyták. Talán meg is nyugtatta őket, hogy a 20. percben már 16-10-re vezettek, így néhány apróbb figyelmetlenség kimaradt helyzeteket szült, miközben az ellenfél két gólt lefaragott a hátrányból. Gyurka János szövetségi edző még a félidő vége előtt időt kért, ami ismét felrázta az együttest, s két gyors góllal, no, meg Pásztor Imre fontos védéseinek köszönhetően, újra hatra tornászta fel a különbséget. Így a félidőben 21-15-öt mutatott az eredményjelző.

„Érezd a ritmust, vedd át az ütemet” – akár az örökzöld disco-sláger sorait is idézhette volna a szerb kapitány a fiainak, akik egyszerűen nem találták a játék ritmusát, amit a magyarok diktáltak. A jó ütemű közbenyúlások indítást, s persze gólt eredményeztek. Jó, olykor azért ők is eltévesztették a ritmust, de azt meg két perccel büntették a bírók. Azonban hiába küldték Juhászt a kispadra, az sem mentette meg a szerbeket attól, hogy Pásztor bravúrja után, öt emberrel támadva, a beállós két emberrel a nyakán, ne szerezte volna meg a huszonhatodik magyar gólt. Beállítva a közte tízet a második félidő tizedik percére. Azt úgy hívják: mócsing.

„Ne cifrázzátok!” – jöhetett volna az utasítás attól a néhány magyar szurkolótól, aki azt az időtöltést választotta kedd délután, hogy szorít a fiatalokért. Arra persze nem volt ok, hiszen a folytatásban a fogadóirodák bukmékerei csupán azzal a kérdéssel mehettek volna körbe a csarnokban: meglesz-e a negyvenedik gól.

Meg. Még úgy is, hogy az utolsó percekben a kulcsemberek már a kispadról nézték a társak nem különben hatékony támadójátékát, miközben a szerbek talán Kojak felügyelő segítségével sem találták volna a labdát.

A vége 42-29 lett, a bejáratban toporgó dél-koreaiaknak és a svédeknek sem lehetnek nyugodt éjszakáik, ha arra gondolnak: a magyarokat le kellene győzni a folytatásban.

FIÚ U19-ES KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, JEKATYERINBURG
A-csoport, 3. forduló
MAGYARORSZÁG−SZERBIA 42-29 (21-15)
Játékvezetők: Kiszeljov, Kijasko (oroszok).
A további mérkőzések:
15:00 Svédország−Dél-Korea
17:00 Lengyelország−Chile
A csoport állása: 1. Magyarország 6 pont (114-78), 2. Svédország 3 (57-47), 3. Dél-Korea 2 (63-52), 4. Szerbia 2 (82-103), 5. Lengyelország 1 (49-58), 6. Chile 0 (46-73)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS