Egyértelmű sikerek

Csupán két számban kellett szétlövést rendezni világverseny-indulásért, egyébként egyértelmű sikereket hozott az ifjúságiak második, az U23-asok pedig első és egyetlen kajak-kenu válogatója.

UP-info Vasárnap este részletesen beszámoltunk arról, kik nyerték meg a csütörtöktől a hét utolsó napjáig tartó kajak-kenu válogatóversenyt Szolnokon.

A szövetség honlapján olvasható összegzésből kiderül, amiről akkor nem ejtettünk szót: csak két számban kellett szétlövést rendezni. Az ifjúságiak között K–1 1000 méteren Lucz Anna győzött Pupp Noémi ellen, Bánki Lillával alkotott párosa azonban alulmaradt a Gamsjager Lisa-Maria, Szendy Lilla kettőssel szemben.

kajakosfiuk

Jól teljesítettek a fiatalok Szolnokon

E két szám kivételével azonban egyértelmű sikerek születtek, nem véletlenül mondta Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző, hogy erős egyéniségekkel utazik a csapat a júliusi világversenyekre, a 14-én kezdődő plovdivi Eb-re és a 28-án rajtoló minszki vb-re.

„Nagyon tetszett Homonnai Luca szereplése – kezdte az értékelést az ifjúságiakkal Hüttner. – Mindkét egyéni számban győzött, ráadásul a négyessel is elsőként ért a célba, s nem csak győzött, hanem kifejezetten jó időkkel nyert. A kenusok között Moldován Milán duplázott, de a vébén csak az ezer méter versenyeit rendezik meg, így abban a számban indul. A kajakos Béke Kornél és Mozgi Milán nagyot csatázott, előbbi egyesben, utóbbi a négyesben kap lehetőséget Minszkben.”

Hüttner méltatta, hogy Nagy Bianka egyértelműen kiemelkedett a lány kenusok mezőnyéből, tőle és a fiú kajakpárostól, Petró Eriktől és Varga Ádámtól is sokat vár. Ugyanez igaz a leányduóra, a Racskó Fruzsina, Gazsó Dorka KSI-kettősre.

„A férfi kajakosok között nagyon meggyőző volt Koleszár Mátyás és Ilyés Róbert ezer párosban, valamint a Koleszár, Nádas, Noé Bálint és Ilyés Róbert alkotta kvartett is, amely ebben az összeállításban rajthoz áll a felnőtt olimpiai válogatón is. Lucz Dóra két egyes számban győzött, hozzá, továbbá a Hagymási Réka, Takács Tamara pároshoz is nagy reményeket fűzök. Férfi kenuban egyesben Bodonyi András lesz az induló, míg párosban Petkó András és Fekete Ádám érhet el szép eredményt.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS