Elittorna Sopronban

Csütörtöktől keddig rendezik meg Sopronban a már hagyományos U16-os leány kosárlabdatornát, melyen a rendező mellett hét ország bajnokcsapata vesz részt. A két magyar résztvevő, a Soproni Darazsak Akadémia és a Csata DSE összecsapása egyben bajnoki mérkőzés is lesz.

Lakner Gábor A Soproni Darazsak Akadémia szervezésében, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség égisze alatt, csütörtöktől vasárnapig idén ötödször rendezik meg a Bajnokok Tornáját, melyen nyolc U16-os leánycsapat száll harcba az elsőségért.

Sopron kadet

A soproni kadetcsapat

Az elmúlt évek alatt komoly rangot vívott ki magának a hatnapos rendezvény, a csapatok ma már sorban állnak a részvételért. A rendező együttes mellett hét ország U16-os bajnoka teszi tiszteletét Sopronban. A magyar aranyérmes Csata DSE mellett a szlovák Young Angels Kosice, a lett BS/Riga Ridzene, az olasz Umana Reyer Venezia, a cseh BK Žabiny Brno, az orosz SBC Gloria Moszkva és a horvát ŽKK Vodice lép parkettára.

A Soproni Darazsak Akadémia elnöke, Czukorné Hollós Anna honlapunknak elmondta, a csapatok szerda délután folyamatosan érkeznek a városba, a kassaiak este már edzést is tartanak a torna helyszínén. A mérkőzéseket a Novomatic Arénában bonyolítják le az Akadémiai Oktatóközpont bevonásával, a belépés valamennyi összecsapásra díjtalan.

Sopron kadet

A Csata DSE kadetcsapata

A csapatokat két csoportba sorolták, az A jelűben az Umana Reyer Venezia, a ŽKK Vodice, a Soproni Darazsak Akadémia és Csata DSE, míg a B kvartettben a BK Žabiny Brno, az SBC Gloria Moscow, a BS Riga és a Young Angels Kosice szerepel. Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a második kettő az 5-8. helyért folytathatja. A csoportmérkőzéseket csütörtöktől szombatig játsszák, a vasárnapi szünnap után hétfőn következik a keresztjáték, kedden pedig a helyosztókkal zárul a rendezvény.

Érdekesség, hogy a két magyar csapat pénteken 17 órakor kezdődő összecsapása egyben bajnoki mérkőzés is, a találkozó beleszámít a kiemelt leány kadetbajnokság alapszakaszába. A klubok tehát a továbbjutáson kívül a pontokért is megküzdenek. A bajnokság keleti csoportjában jelenleg Tursics Sándor együttese hibátlan teljesítménnyel áll az élen, a soproniak 3/2-es mérleggel rendelkeznek.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS