Eljött a visszavágás ideje

A montenegróiakkal küzd meg az elődöntőbe jutásért a férfi vízilabda-válogatott a riói olimpián. A két csapat legutóbbi összecsapásából nem Benedek Tibor együttese került ki győztesen, ellenben Manhercz Krisztián azon a mérkőzésen hívta fel magára a közvélemény figyelmét.

Pusztai Viola „Nem veheti el semmi az önbizalmunkat. Egységesnek kell maradni, és menni előre” – nehéz lenne vitatkozni a férfi vízilabda-válogatott oszlopos tagja, Hosnyánszky Norbert szavaival, hiszen a magyar csapat az egyetlen a mezőnyben, amely a csoportmeccsek után még veretlen a riói olimpián.

Igaz, a görögök és a horvátok is sokat tettek azért, hogy becsússzon a negyeddöntő előtt egy vereség. Persze minden elismerésünk az ausztráloknak – akik nem mellesleg a legjobbaktól lesik el a póló fortélyait, hiszen rendszeresen vendégeskednek hazánkban, hovatovább a napokban az U18-as együttesük éppen a magyar ifjúsági válogatottal együtt készül a Budapesten a montenegrói korosztályos világbajnokságra –, hogy 12-7-re felülmúlták a görögöket. És a franciáknak is – akik eleve azzal nagy fegyvertényt hajtottak végre, hogy többek között az oroszokat, a németeket és a románokat megelőzve, 1992 után ismét kvalifikáltak az olimpiára –, hogy végig vezetve, 9-8-ra nyertek a horvátok ellen.

De azért ezek igencsak tippmixgyilkosgyanús eredmények, amelyek komoly matekozás után születtek.

Manhercz Krisztián (3) és Zalánki Gergő (2) nemcsak teljes erőbedobással szurkol a társaknak, de tesz is azért a vízben, hogy győztesen hagyja el a medencét a csapat Forrás: waterpolo.hu

Manhercz Krisztián (3) és Zalánki Gergő (2) nemcsak teljes erőbedobással szurkol a társaknak, de tesz is azért a vízben, hogy győztesen hagyja el a medencét a csapat  •  Forrás: waterpolo.hu

Lelkük rajta…

Mi inkább koncentráljunk arra, hogy a magyarok a brazilok magabiztos legyőzésével megnyerték a csoportjukat, maguk mögé utasítva a görögöket – és a szerbeket, akik csak a negyedik helyet szerezték meg az A csoportban. A B-ben Montenegró végzett ugyanabban a pozícióban, azaz Benedek Tibor legénységének a „fekete hegységen” keresztül vezet az útja az elődöntőbe.

A két csapat tétmeccsen nem is olyan régen találkozott. Egészen pontosan 2016. január 21-én, a belgrádi Európa-bajnokság elődöntőjében. Bár a meccset a magyar csapat 8-5-re elvesztette, Manhercz Krisztián újoncként emlékezetes produkciót nyújtott: amikor klasszisaink a kihagyott helyzetek sorozata után elbizonytalanodtak, akkor a fiatal titán megmutatta, hogy Benedek Tibor nem hiába vitte el az Eb-re tizennyolc évesen. Persze, a pimasz góljait a meccs után szívesen elcserélte volna a győzelemért.

Itt az idő és a lehetőség a visszavágásra.

A montenegróiak a papírformának megfelelően kezdték a riói olimpia küzdelmeit, hiszen első meccsükön 7-4-re nyertek a franciák ellen. Azért árnyalja a képet, hogy míg az első két negyedben gólt sem kaptak, és a félidőben 5-0-ra vezettek, az utolsó két negyedet 4-2-re elvesztették. A horvátokkal szemben hatalmas csatában maradtak alul 8-7-re, ahogy az olaszok elleni ki-ki meccsből sem ők jöttek ki győztesen (6-5). Az amerikaiak ellen így már nyomás alatt játszottak, s bizony a negyedik negyed előtt még csak egy góllal vezettek. A vége azonban 8-5-ös győzelem lett, így még az is belefért, hogy a spanyolokkal 9-9-es döntetlenre végeztek az utolsó csoportmeccsen.

A CSOPORT
Eredmények
1. forduló: Szerbia–Magyarország 13-13, Görögország–Japán 8-7, Brazília–Ausztrália 8-7
2. forduló: Szerbia–Görögország 9-9, Magyarország–Ausztrália 9-9, Brazília–Japán 16-8
3. forduló: Ausztrália–Japán 8-6, Görögország–Magyarország 8-8, Brazília–Szerbia 6-5
4. forduló: Magyarország–Japán 17-7, Görögország–Brazília 9-4, Szerbia–Ausztrália 10-8
5. forduló: Magyarország–Brazília 10-6, Ausztrália–Görögország 12-7, Szerbia–Japán 12-8
A csoport végeredménye: 1. Magyarország 7 pont, 2. Görögország 6, 3. Brazília 6, 4. Szerbia 6, 5. Ausztrália 4, 6. Japán 0
B CSOPORT
Eredmények
1. forduló: Horvátország–Egyesült Államok 7-5, Olaszország–Spanyolország 9-8, Montenegró–Franciaország 7-4.
2. forduló: Olaszország–Franciaország 11-8, Spanyolország–Egyesült Államok 10-9, Horvátország–Montenegró 8-7
3. forduló: Egyesült Államok–Franciaország 6-3, Olaszország–Montenegró 6-5, Spanyolország–Horvátország 9-4
4. forduló: Horvátország–Olaszország 10-7, Montenegró–Egyesült Államok 8-5, Spanyolország–Franciaország 10-4
5. forduló: Montenegró–Spanyolország 9-9, Egyesült Államok–Olaszország 10-7, Franciaország–Horvátország 9-8
A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 7 pont, 2. Horvátország 6, 3. Olaszország 6, 4. Montenegró 5, 5. Egyesült Államok 4, 6. Franciaország 2

Manherczet a brazilok elleni mérkőzés után természetesen a csapat előtt álló csatáról is kérdezte az M4 Sport riportere:

–  Teljesen más kávéház lesz, ugyanis a negyeddöntőben már élet-halálharc van. Nincs az, ami például az első három mérkőzésünkön, hogy belefér a döntetlen, mert meg kell nyerni rendes játékidőben a mérkőzést. Ha esetleg ez nem sikerülne, akkor ötméteresek döntenek, de arra nem bazírozhat egyik csapat sem. Nincs bennem semmiféle érzelem azzal kapcsolatban, hogy Montenegróval játszunk, akárkit kapunk a másik csoportból, felkészülünk belőlük, és megnyerjük a mérkőzést. Azt gondolom, jobbak vagyunk a montenegróiaknál, mindent bele kell adnunk, hogy legyőzzük őket.

Augusztus 16. (kedd), negyeddöntő: Magyarország–Montenegró 16.00, Görögország–Olaszország 17.20, Brazília–Horvátország 20.10, Szerbia–Spanyolország 21.30

Csak érdekességképpen: Montenegró válogatottja rendkívül rutinos játékosokból áll. A legfiatalabb játékosuk a 25 éves Darko Brguljan, míg nálunk a már sokat emlegetett Manhercz Krisztián még csak 19 éves. A mezőnyben egyébként kevés olyan csapat található, amelyben helyet kapott volna juniorkorú pólós. Kivételt képez az egyaránt 19 éves szerb Nikola Jakšić – felnőtt világ- és Európa-bajnok –, illetve a spanyol Roger Tahull Compte, valamint az olimpiai férfimezőnyének legfiatalabb átlagéletkorával rendelkező amerikai együttesből a két 18 éves, Thomas Dunstan és Benjamin Hallock. Mellettük több 20-21 éves pólós is alkotta a csoportkör után búcsúzó csapatot, ez minden bizonnyal az amerikai egyetemi sportnak köszönhető.

A magyar válogatott tehát kedden 16 órakor játszik a montenegróiakkal az olimpiai negyeddöntőben.

A riói olimpia hivatalos honlapján található statisztika szerint a férfi és a női mezőny játékosainak 40 százaléka 26-30 év közötti. A 16-20 éves, utánpótlás korosztályt csupán 7 százalék képviseli. A vízilabdázók legfiatalabbja a spanyol női válogatott tagja, a 16 éves Paula Leiton Arrones.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS