Ellenfélre várva

Négyből három magyar csapat szerzett helyet a tizenhat között a Zágrábban zajló ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokságon. A csoportkör után csupán az ifjúsági leányválogatottnak kell a playoff-szakaszban is asztalhoz állnia.

Pusztai Viola Nem indult jól a nap Zágrábban a magyar asztaliteniszezőknek, hiszen az elsőként ütőt ragadó ifjúsági leánycsapat vereséggel kezdett a korosztályos Európa-bajnokságon. Egészen pontosan azzal folytatta, hiszen a csoportkör harmadik meccsét játszotta szombat délelőtt a belgákkal. A papírforma az ellenfél győzelmét ígérte, ami be is következett: a magyar lányok közül ismét csak Hartbrich Leonie nyert meccset, így 3-1-es vereség lett a vége. Ez egyben azt is jelentette, hogy a csoport negyedik helyét szerezték meg, azaz a tizenhat közé jutást a playoff-körben harcolhatják ki.

Molnár István úgy játszott a csapatverseny első napján, ahogy Bátorfi Zoltán elvárja tőle Forrás: MOATSZ

Molnár István úgy játszott a csapatverseny első napján, ahogy Bátorfi Zoltán elvárja tőle  •  Forrás: MOATSZ

Az ifjúsági fiúcsapat a németekkel a csoportelsőségért játszott, de hiába alakultak szorosan a szettek, a meccsek végén mindig az ellenfél örülhetett. A győzelemhez Timafalvi Gergő volt a legközelebb, aki 3-2-re kapott ki Jannik Xu-tól úgy, hogy az ellenfele a döntő játszmát 11-9-re nyerte. Persze a csoport második helye is nyolcaddöntőt ért, az meg a folytatásban derül ki, hogy a szerencse a csapat mellé áll-e, amikor megkapja a vetélytársat a nyolc közé jutásért.

Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány honlapunknak elmondta, titkon reménykedett benne, hogy a csapat legyőzi a belgákat és a fehéroroszokat is, hiszen az Eb második csoportjából olyan erős válogatottakkal kellett volna playoff-körben játszani, mint a románok, a dánok vagy a görögök:
– A játék még nem az igazi, de borzasztóan küzdöttek a fiúk, nagyon jó a hangulat a csapatban, rég láttam, hogy ennyire buzdítják egymást. Úgy gondolom, ez volt a siker titka, s az, hogy elhittük, képesek vagyunk rá, hiszen a felkészülés jól sikerült, nagyon sokat dolgoztunk. Ez segített minden kiélezett szituációban. A németek jobbak nálunk, bár Molnár Istvánnak és Timafalvi Gergőnek is nyerési esélye volt, tehát nem játszottunk alárendelt szerepet. Molnár pénteken remekül játszott, csaknem legyőzte az európai ranglista negyedik fehérorosz Hanint, a belga Darcis elleni játéka pedig egészen kiemelkedő volt, olyan, amilyet már régen várok tőle. Büszke vagyok rá.

Juhász Patrik (elöl) és András Csaba nagy csatában győzte le a törököket Forrás: MOATSZ

Juhász Patrik (elöl) és András Csaba nagy csatában győzte le a törököket  •  Forrás: MOATSZ

Az ifjúsági fiúkhoz hasonlóan a fiú- és a leány-serdülőcsapat is a második helyet szerezte meg a csoportjában, előbbi rendkívül kiélezett csatát vívott a pozícióért a törökökkel. Juhász Patrik győzelemmel kezdte az összecsapást, András Csaba azonban döntő szettben, a lehető legkisebb különbséggel kapott ki Tugay Yilmaztól, majd a páros is 3-2-es vereséget szenvedett. Juhász is vért izzadt Yilmaz ellen: az első játszmát 14-12-re nyerte, a másodikat azonban 17-15-re elvesztette. A harmadik 11-5-re lett az övé, de a negyedikben ismét nagyot kellett harcolni, hogy 12-10-re hozza. Andrásnak a Bilal Szelim Tok elleni 3-0-s győzelme ahhoz képest ujjgyakorlat volt.

A serdülő-leánycsapatnak a belgák elleni meccsén csupán Harasztovich Fanni töltött kicsit több időt az asztalnál, miután Jana Bernardot 3-2-re gyűrte le. Nagypál Márta egyesben, majd Fannival párosban is 3-0-ra nyert, ahogy a meccsnek is ez lett a végeredménye.

Az első csoportkör egyik meglepetése egyébként az volt, hogy az ifjúsági fiúk mezőnyében a törökök 3-2-re legyőzték a szlovénokat. Az igazi bravúrt Batuhan Ulucak szállította, aki 3-2-re múlta felül az egyesben az Európa-bajnoki címre esélyes Darko Jorgicot. A győzelemnek köszönhetően a törökök végeztek a D csoport élén. A másik a román ifjúsági leánycsapat fehéroroszoktól elszenvedett, ugyancsak 3-2-es veresége: az európai ranglistaelső Adina Diaconut Darija Trigolosz, a harmadik helyen álló Andreea Dragomant  Nagyezsda Bogdanova győzte le 3-1-re.

A részletes eredmények ITT megtekinthetők.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS