A felnőtt Európa-bajnokság utolsó napján is letették névjegyüket az utánpótláskorú magyar kajakosok és kenusok Moszkvában: Nádas Bence (20) harmadik lett K–500 méteren, míg a 22 éves Bodonyi Dóra a dobogó második fokára állhatott fel K–1 5000 m-en.
MKKSZ/UP-info • A szombati éremzuhatag után sejthető volt, hogy vasárnap sem maradnak üres kézzel a magyar fiatalok a Moszkvában zajló felnőtt Európa-bajnokságon: az 500 és 200 méteres finálékban is volt kiért szurkolni.
A 23 év alattiak közül először Nádas Bence szállt vízre K–1 500 méteren. A 20 esztendős kajakos a hasonló távon, négyesben szerzett aranyérmével vágott a távnak, s cseppet sem vallott szégyent a legnagyobbak mellett. A német Tom Liebscher óriási elánnal kezdett, de Nádas a táv felénél megközelítette. Bár őt aztán nem lehetett befogni, s a magyar fiú végül a címvédő dán René Poulsennel vívott nagy csatát, s végül csupán nyolc ezreddel kapott ki, így a harmadik helyen zárt.
„Igyekeztem a saját versenyemre és a taktikámra összpontosítani, úgy éreztem, végig pariban vagyok Liebscherrel – értékelt a szegedi sprinter. – Az utolsó száz méteren aztán elöntött a sav, igyekeztem berúgni a hajómat, de Poulsennek jobban sikerült. Két érmet szereztem az Európa-bajnokságon, így elégedett vagyok, örülök annak, hogy az erős mezőnyben ismét dobogóra állhattam.”
Délután az olimpiai C–200 m-es számban induló Hajdu Jonatánra figyelhettünk – a dunaújvárosi kenus várhatóan a játékokon is indul. Száz métert követően úgy látszott, nem szólhat bele a dobogóért folyó harcba, ám minden energiáját bevetve felzárkózott, de aztán a hatodik helyen zárt. A versenyt az orosz Andrej Krajtor nyerte meg.
„Úgy éreztem, harcban vagyok a dobogóért, aztán a végén a szél kibillentett a ritmusból. Ettől függetlenül elégedettnek kell lennem, úgy érzem, hogy az idén bekerültem a legjobbak közé” – mondta Hajdu.
Hasonlóan nagyot hajtott a szintén olimpiai számban, K–200 méteren szereplő, 20 éves Birkás Balázs. A kezdést követően dobogós helyen haladt, aztán elfáradt, és szoros befutóban ötödik lett; a brit Liam Heath győzött.
„Jó pályát mentem, ez volt az idei legjobbam, pedig egész héten fáradtnak éreztem magam. Jövő hét végén U23-as válogatónk lesz, szeretném mindkét kétszáz méteres versenyszámot, az egyest és Balaska Márkkal a párost is megnyerni”
A tavalyi milánói világbajnokságon második K–2 200 m-es egység, vagyis Douchev-Janics Natasa és Homonnai Luca ismét közös hajóba ült. Harmadikként jelezték őket a célban, de végül lecsúsztak onnan, és a negyedik helyen végeztek.
A női kajakosok 5000 méteres versenyszámában papírforma-eredmény született, győzött a fehérorosz Marina Litvincsuk, viszont mögötte alig lemaradva Bodonyi Dóra végzett a második helyen, az orosz Salakova pedig harmadik lett. A hármas élboly körökön keresztül haladt együtt, főleg a rendkívül rutinos Litvincsuk vezetett, mégsem sikerült lehajrázniuk a riválisainak.
„Beragadtam a rajtban, de hamar utolértem a mezőnyt, ettől megnyugodtam. A tavalyi világbajnokság első hat helyezettje rajthoz állt ma, ezért izgultam a verseny előtt, mégis nagyon jól ment minden. Egyedül a Litvincsukkal nem tudtam tartani a lépést a végén, de elégedett vagyok a második hellyel is” – nyilatkozta a Közgép SE versenyzője.