Érem nélkül

Füzesy Zoltán érmet várt csapatától az ifjúsági Európa-bajnokságon, s még mindig nem érti, miért fosztották meg ettől a pontozóbírók. Sok újdonsággal nem szolgált a kontinenstorna, mert a mezőny már jól ismerte egymást, csak a franciák gyengélkedése okozott meglepetést.

Nagy-Pál Tamás Négy ötödik helyezéssel a ponttáblázat tizenharmadik helyén zárta a magyar válogatott a lengyelországi Kołobrzegben zajló ifjúsági Európa-bajnokságot. Füzesy Zoltán szövetségi edző ennél jobb szereplésre számított, főleg annak tükrében, hogy idén minden komolyabb nemzetközi versenyről érmekkel tértek haza. Kovács Richárd (60 kg) és Kontrecz Márk (60) nagyon közel járt, sőt a ringben vitathatatlanul ki is vívta a továbbjutást az elődöntőbe, a pontozóbírók azonban másképp ítéltek.

Kovács

Kovács Richárd

„Ezek után Ricsi negyeddöntős ellenfele meg is nyerte az Eb-t, míg Márk súlycsoportjában olyan orosz diadalmaskodott, akit már kétszer legyőzött idén – kesergett a szakember. – Azóta is azon töröm a fejem, hogy egyes pontozók miért teszik pillanatok alatt tönkre gyerekek és edzők több hónapos munkáját? Bele sem gondolnak a következményekbe. Nem tudom, miért lehettek ennyire ellenünk, de a spanyol és az osztrák bíró szerintem az egész tornán egyetlen menetet sem adott magyar versenyzőnek. A spanyolt most megláttam a reptéren, gondoltam, odamegyek hozzá, de inkább nem hergeltem magam.”

A magyar csapat már másfél héttel korábban megérkezett Lengyelországba, ahol a fiúk eleinte motiválatlannak tűntek, de az hamar megváltozott. „Nagyon jót tett, hogy elzárkózhattunk a külvilágtól, ráadásul ragyogó körülmények között edzhettünk. A motiváció is megérkezett, amikor az írekkel és a németekkel közösen készülhettünk. Felszívták magukat a fiúk, rendesen felpörgött a csapat.”

Füzesy szerint sok újdonsággal nem szolgált a torna, mert a mezőny nagy részét korábbról is ismerték. „Továbbra is ott vagyunk az élvonal közelben. Itt már minden versenyző magas technikai szintet képvisel, kitűnő erőnléttel. A pillanatnyi forma dönt. Összetett sport a boksz, megfelelő pszichológia, pedagógia, frissesség és taktika kell hozzá. Ezért is akadtak meglepetések a tornán – nem csak Márk búcsúja. A franciák például idén végigverték Európát, erre most ők is érem nélkül térnek haza. Több olyan bokszoló is kikapott, akitől dobogós helyezést várt a szakma.”

Az edző a megfelelő tanulságot is levonta: a jövőben a teljes hazai versenynaptárat az Eb-hez igazítva kell kialakítani. „Öthetes közvetlen felkészülésre van szükség, hogy csúcsformába hozhassuk a versenyzőket. A mostani torna előtt Isztambulban voltunk, aztán jött a magyar bajnokság, melyekre mikropörgetésekkel kellett készülnünk. Tíz napunk maradt utána, azt kellett beosztani, hogy mindenre maradjon elég idő.”

Az Eb éremtáblázatán egyébként három-három arany- és bronz-, valamint egy ezüstéremmel az oroszok végeztek az első helyen, az írek és a németek előtt. A magyar csapat a 13. helyezésével is megelőzött olyan boksznemzeteket, mint Törökország, Litvánia, Franciaország vagy Horvátország.

IFJÚSÁGI EB
Kołobrzeg, Lengyelország
49 kg: 1. Ruszlan Rusztamov (azeri). 52: 1. Akas Tuqir (angol). 56: 1. Raffaele di Serio (olasz) … 5. Tar Sándor. 60: 1. Denis Gashi (német) … 5. Kovács Richárd. 64: 1. Konsztantyin Misecskin (orosz) … 5. Kontrecz Márk. 69: 1. Michael Nevin (ír). 75: 1. Dzsamal Mahmudov (orosz). 81: 1. Muszlim Gadzsimagomedov (orosz). 91: 1. Nikolosz Begadze (grúz). +91: Peter Kadiru (német) … 5. Oláh Gergely

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS