Kovács László csapatvezető szerint mindhárom magyar bokszoló éremesélyes a nandzsingi ifjúsági olimpián. A kérdés csak az: kijön-e a csúcsforma a fiúkból, akik ma kelnek útra Kínába. Nagy-Pál Tamás Augusztus 16-án kezdődik Nandzsingban az év legfontosabb utánpótlás-eseménye, a II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok. Az ökölvívók három tehetséggel képviseltetik magukat, akik Kovács László csapatvezető szerint éremért lépnek a kötelek közé. A magyar küldöttség már ma elutazik, és mivel a küzdelmeik csak 23-án kezdődnek, bőven lesz idejük hozzászokni az időeltolódáshoz. ,,Ellenben addig komoly szakmai feladat lesz formában tartani a srácokat – kezdte Kovács. – Ezt folyamatos edzéssel és speciális, egyéni munkával érhetjük el. Ebben az utolsó időszakban előtérbe kerül a mérkőzések és az ellenfele…
Folytassa a cikk olvasását: Érmekért utaznak