Európa Győrbe érkezik

A következő évtől Magyarországon is lesz állomása az ifjúsági Európa Kupa-sorozatnak, az állandó helyszín a hazai versenyrendezésben úttörő Győr lesz.

Up-info Hosszas sportdiplomáciai előkészületek után hivatalossá vált: 2017-től Magyarországon is lesz állomása az ifjúsági Európa Kupa-sorozatnak. A judoinfo.hu arról számolt be, hogy az első magyar versenyt jövő november 18-19-én rendezik meg Győrött, és a tornát háromnapos edzőtábor követi.

eyof_judocsarnok

A 2017-es győri EYOF cselgáncsversenyeinek ez a csarnok ad otthont

Amint az köztudott, Győr eddig is komoly szerepet kapott a fiatalabb korosztályok nemzetközi versenyeztetésében. 1998-tól ifjúsági Világ Kupa-versenyt hívott életre a város, majd csaknem három évtizednyi szünet után először rendezett ifjúsági Európa-bajnokságot is. A 2002-es viadalon a később a felnőttek között olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címig menetelő klasszisok szerezték meg első Eb-érmüket.

A győri kezdeményezés egyértelmű sikerét jelzi, hogy 2009-ben – a budapesti Papp László Sportarénában – megrendezték a korosztály első világbajnokságát, egy évvel később pedig a szingapúri ifjúsági olimpia programjában is szerepelt a sportág.

Miután az ifjúsági korcsoportban immár ugyanolyan rangos versenyeket rendeznek, mint a felnőttek mezőnyében, Győrött újabb korosztály felé fordult a figyelem. 2008-ban rendeztek először Világ Kupa-viadalt a serdülőknek, vagyis a 15 évnél fiatalabbaknak, s a város azóta minden évben csaknem háromszáz fiatalt lát vendégül. Ráadásul jövőre az egész kontinens Győrre figyel, hiszen az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a cselgáncs is a sportágak között szerepel.

Hazánk immár minden korcsoportban jelen lesz a nagy sorozatokban, a győri ifjúsági Európa Kupa-viadal mellett Pakson minden nyáron junior Európa Kupa-versenyt rendeznek, a felnőttek között pedig a 2017-es budapesti világbajnokság után 2018-tól Grand Slam-viadalt fogadna a szövetség.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS