Evenepoel harmadik etapsikere, Kuss maradt az élen, Valter Attila a 21.

A címvédő belga Remco Evenepoel idei harmadik etapját nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen csütörtökön, a 18. szakaszon Valter Attila 31. lett, míg az amerikai Sepp Kuss megtartotta első helyét az összetettben.

Evenepoel
A belga Remco Evenepoel (Soudal – Quick Step) pályafutása 51. szakaszgyőzelmét aratta. Fotó: Alexander Hassenstein/Getty Images

A legendás Anglirun zárult szerdai etap után egy újabb hegyi befutós szakasz, a Pola de Allande és La Cruz de Linares közötti 179 kilométeres táv várt a mezőnyre

Az öt kategorizált emelkedő – benne a záró hegy kétszeri megmászása – azt jelentette, hogy a szakasz 68 százalékán felfelé vagy lefelé haladtak a bringások.

Tizennégy fős csoport tekert el az etapsiker reményében az összetett élmenőire veszélyes versenyző nélkül, köztük a többi között a címvédő Remco Evenepoel vagy a korábban Tour de France-t és Giro d’Italiát nyert, tavaly januári súlyos balesete után lépésről lépésre formába kerülő kolumbiai Egan Bernal.

Az összetett első három helyét elfoglaló Jumbo-Visma vezette mezőny több mint 11 percre engedte el a szökést, amelyben a 8,3 kilométer hosszú, 8,6 százalék átlagmeredekségű La Cruz de Linares első teljesítésekor Evenepoellal már csak az idei Girón negyedik olasz Damiano Caruso és a májusi Tour de Hongrie-n negyedik, Grand Tour-újonc brit Max Poole tartott ki.

A szakaszból 29, az első mászásból négy kilométer volt hátra, amikor Evenepoel tempót váltott, az Arinsalon és a Larra-Belaguán megnyert etapok után idei harmadik hegyi befutós sikeréért indult meg szólóban. Ehhez pedig kérdés sem férhetett, 23 évesen ötvenedik profi győzelmét aratta, emellett pedig a hegyi pontverseny megnyerését, így a pöttyös trikót is bebiztosította, amennyiben befejezi a viadalt. A második helyet Caruso, a harmadikat a Poole-t megelőző dán Andreas Kron szerezte meg.

Az esélyesek csoportjában – akárcsak egy nappal korábban – a Bahrain Victorious diktált tempót az utolsó előtti hegymenetben, a magyar bajnok Valter Attila ekkor szakadt le, végül a 31. helyen, 17 perc 49 másodperc lemaradással tekert be, az összetettben pedig a 21.

Hátul az összetett negyedik helyéért csatázó spanyol Mikel Landa és honfitársa, Juan Ayuso indult meg többször is, ám végül az összetett első hat helyezettje együtt tempózott fel, Landa három, a második helyen álló dán Jonas Vingegaard kilenc másodpercet kapott az utolsó métereken. Így a piros trikós amerikai Sepp Kuss 17 másodperc előnnyel várja az utolsó három etapot, jumbo-vismás társkapitányai ezúttal érte dolgoztak.

Jumbo-Visma
A Jumbo-Visma vonat

„Eléggé el van már fáradva a csapat, ahogy én is, de reméltem, hogy tovább bírom az élcsoporttal, úgyhogy emiatt egy kicsit csalódott vagyok” – összegzett az M4 Sport helyszíni stábjának a célba érés után Valter, majd hozzátette, nem érzi úgy, hogy rosszul teljesített volna, de „vannak olyan napok, amikor az eleje jobban bírja”. 

„Nagy a nyomás a csapaton, itt már nem lehet játszadozni, és gyorsan kell döntéseket hozni, de mindenki egyetért abban, hogy Seppért kell mennünk a célig, mert nagyon nagy munkát tett ebbe bele az elmúlt években” – mondta az összetettben élen álló Kussról Valter.

A magyar bringás szerint a szombati, utolsó előtti szakasz nagyon fontos lesz, a pénteki etapot reményei szerint „viszonylag könnyen fogja venni a mezőny”.

„Van egy elég szép előnyünk az összetettben, nehéz lesz az ellenfeleknek bármi olyat kitalálni, amivel zavarba hozhatnak minket. Fontos lesz az evés, ivás, de a 20. napon ez egy óriási lutri, hogy kinek fog jól menni és kinek nem, úgyhogy mindenre oda kell majd figyelnünk”

– zárta nyilatkozatát Valter.

Sepp Kuss
Sepp Kuss

„Nagyszerű érzés volt hallani a szurkolókat, akiknek a bíztatása eddig is erőt adott, de ez egy csodálatos része a kerékpársportnak, bizonyos pillanatokban különösen érzelmes” – jelentette ki Kuss, aki külön kiemelte, hogy óriási élmény a számára Vingegaard-hoz és Roglichoz hasonló nagyságokkal tekerni.

„Minden eddiginél jobban tudatosult bennem, hogy mennyire nehéz nyerni valamit, vagy csak akarni a győzelmet”

– tette hozzá.

Jonas Vingegaard arról beszélt, hogy a madridi célig küzdeniük kell és kiemelte a szombati szakaszt, amelyet „nagyon nehéznek” nevezett.

„Kifejezetten hosszú és kemény etap lesz, úgyhogy aznap nagyon óvatosnak kell lennünk”

– fogalmazott.

    18. szakasz, Pola de Allande-La Cruz de Linares, 179 km, hegyi befutó:
1. Remco Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) 4:47:37 óra
2. Damiano Caruso (olasz, Bahrain Victorious) 4:44 perc hátrány
3. Andreas Kron (dán, Lotto Dstny) 5:10 p h.
…8. Juan Ayuso (spanyol, UAE) 9:29 p h.
9. Enric Mas (spanyol, Movistar) azonos idővel
10. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) a. i.
11. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) a. i.
12. Mikel Landa (spanyol, Bahrain Victorious) 9:32 p h.
13. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 9:38 p h.
…31. Valter Attila (Jumbo-Visma) 17:49 p h.

    Az összetett élcsoportja:
1. Kuss 65:31:27 óra
2. Vingegaard 17 másodperc hátrány
3. Roglic 1:08 perc hátrány
4. Ayuso 4:00 p h.
5. Landa 4:19 p h.
6. Mas 4:30 p h.
…21. Valter 1:03:54 óra hátrány

    Pénteken a La Baneza és Íscar közötti 177,5 kilométeres sík etap vár a mezőnyre. Az összetett várhatóan már csak a szombati, tíz darab harmadik kategóriás emelkedőt tartalmazó szakaszon változhat, a 78. Vuelta a Espana vasárnap Madridban zárul.

(MTI)

Roglic-siker és Jumbo-Visma-dobogó az Anglirun

Post Views: 2

JochaPress