Ezüstérem, veretlenül

A veretlen fiúválogatott ezüstérmes lett a Celjében megrendezett U18-as sakkcsapat Európa-bajnokságon, míg a lányok lemaradtak a dobogóról, ötödikként zártak.

Lakner Gábor A Celjében megrendezett hétfordulós U18-as csapat Európa-bajnokság kvázi féltávjánál azt írtuk, jól kezdődött a torna a magyar csapatoknak, hiszen a fiúk a harmadik, a lányok az ötödik helyről várták a folytatást. A fiúk végig veretlenek maradtak, és egy helyet előrelépve ezüstérmesek lettek, a lányok ugyanakkor maradtak ötödikek.

Fiúcsapat sakk U18

A fiúk úton az ezüst felé  •  Forrás: chess.hu

A fiúknak nem volt esélyük a szenzációs formát kifogó izraeli csapat megelőzésére, amely egyetlen kivétellel minden mérkőzését megnyerte az Eb-n. Az egyetlen válogatott, melyet nem tudtak legyőzni, a magyar volt. Amely ráadásul közel került ahhoz, hogy elvegye a veretlenségüket, de végül 2-2-es pontosztozkodással zárult a találkozó. Csapatunk a dobogóért folytatott harcban a közvetlen riválisnak számító lengyeleket imponáló magabiztossággal verte 3-1-re, a zárónapon pedig a házigazda szlovénokat, ugyanilyen különbséggel.

Összességében négy győzelemmel és három döntetlennel ezüstérmes lett a Gledura Benjámin, Korpa Bence, Kántor Gergely, Kaczúr Flórián, Juhász Ármin összetételű fiúcsapat, ami nagyszerű eredménynek számít. Azok után, hogy tavaly Karpaczban hajszállal lemaradt a dobogóról a magyar válogatott, két helyet is sikerült előrelépnie.

A lányok a házigazda szlovénok első csapata elleni döntetlennel megtartották helyüket az élmezőnyben, a második csapatuktól azonban meglepetésre 2-0-ra kikaptak, és visszacsúsztak a hatodik helyre. A törökök C jelű duóját 1,5-0,5-re felülmúlták, így életben tartották érmes reményeiket. A záró napon a lengyelek ellen óriási csatában döntetlenre végeztek, így az Egyed Judit, Gál Hanna Krisztina, Marjanovics Annamária összetételű válogatott két győzelem, négy döntetlen és egy vereség után lemaradt a dobogóról: az ötödik helyen zárt.

U18-AS CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, CELJE (SZLOVÉNIA)
Végeredmény
Fiúk: 1. Izrael 13 pont, 2. Magyarország 11, 3. Ukrajna 9
Leányok: 1. Ukrajna 11, 2. Lengyelország A 10, 3. Lengyelország B 9… 5. Magyarország 8

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS