F1: A 2011-es szezon öt legnagyobb pillanata

image

Az F1Times újságírója, Daniel Chalmers szerint még Sebastian Vettel és a Red Bull fölénye ellenére is nagyon jó szezon volt a 2011-es év, köszönhetően a Pirelli rövid élettartamú abroncsainak és a DRS, valamint a KERS sikeres bemutatkozásának, illetve visszatérésének. Ennek köszönhetően rég nem látott, akciódús futamokban volt részünk, ezek közül pedig talán öt olyan pillanat volt, melyeket évek múlva is jó érzéssel fogunk feleleveníteni magunkban.

1. Jenson Button kanadai győzelme

Ez volta az a futam, amit sohasem fogunk elfelejteni, és nem csak azért, mert az időjárásnak hála az F1 leghosszabb futama lett – a rajt és a leintés között eltelt 4 óra -, de Button egy valóban szenzációs győzelmet szerzett a Kanadai Nagydíjon. Button ugyanis úgy nyert, hogy összesen hatszor járt a bokszban (köztük egy bokszutca áthajtásos büntetés is volt), valamint két világbajnokkal, a csapattársával, Lewis Hamiltonnal, és Fernando Alonsóval is sikerült összeakadnia, majd a mezőny végéről küzdötte vissza magát, ráadásul az utolsó körben sikerült elvennie a győzelmet Sebastian Vetteltől. Persze azért szüksége volt ehhez némi szerencsére is, így az Alonsóval való ütközése után a pályára lépő biztonsági autó miatt aránylag kis időveszteséget okozott neki a defektes abroncsai lecserélése, míg Vettel utolsó körös hibája is „megkönnyítette” a 2009-es világbajnok életét. Mindent összevetve azonban a 2011-es Kanadai Nagydíj egy tökéletes verseny volt: változatos időjárás, sok előzés, sok incidens, hatalmas dráma az utolsó körökben és végül egy váratlan eredmény.

2. Különböző stratégiák, és Hamilton előzése a Kínai Nagydíj győzelméért

A Kínai Nagydíj megmutatta, hogy milyen izgalmas is tud lenni egy Formula-1-es futam, ha az abroncsok nem bírják valami sokáig. Az időmérőn a pole pozíciót Vettel szokásához híven könnyedén szerezte meg, a futam azonban igazi stratégiai háborúvá és igazán akciódússá vált. Vettel és a Ferrari ugyanis a futamon a két kerékcserés taktika mellett döntött, míg a többiek az élmezőnyben a három kerékcserére szavaztak. A futamon ennek köszönhetően nagyon sok előzés volt, hiszen a pilóták nagyon különböző állapotban lévő abroncsokon rótták a köröket, amelyek teljesítményében így hatalmas különbségek voltak, de egészen a futam végéig nem lehetet tudni, hogy melyik stratégia is lesz a jobb. A második kerékcseréje után ugyanis a verseny későbbi győztese, Lewis Hamilton még csak a 6. helyen állt, majd megelőzte Alonsót az 5. helyért, később pedig az 1-es kanyarban a csapattársa Button mellett is elment egy amolyan megcsinálom, vagy meghalok manőverrel, s nem sokkal később már Rosberget előzte a 3. helyért, ami a hatos kanyarban kívülről sikerült is neki. Majd az utolsó kerékcseréje után már csak Felipe Massa és Sebastian Vettel volt Hamilton előtt. Massát gyorsan "megette reggelire", majd a 7 körrel frissebb abroncsain Vettel után vetette magát, kezdetben azonban úgy tűnt, hogy Vettel abroncsai kitartanak, négy körrel a vége előtt azonban jött a dráma és Vettel minden erőfeszítése ellenére is Hamilton átvette a vezetést. Már sohasem tudjuk meg, hogy ha Hamilton nem lett volna ilyen kirobbanó formában, akkor kifizetődött volna-e a Red Bull taktikája, hogy menetközben állították át Vettelt a két kerékcserés stratégiára.

3. Három pilóta csatája a győzelemért a Nürburgringen

A Formula-1-ben nagyon ritka, hogy három pilóta is szoros csatát vívjon a győzelemért a futam nagy részén keresztül, de a Német Nagydíjon idén ez megtörtént. A győzelemért Németországban most Mark Webber, Lewis Hamilton és Fernando Alonso harcolt. A pole-ból Webber indulhatott, de az idei rossz rajtjai itt is megnehezítették a dolgát, így a verseny vezetését Hamilton vette át. A 12. körben azonban Hamilton hibázott, az első hely ezért Webber ölébe hullott. Hamilton azonban a célegyenesben egy bátor manőverrel, ahol nem sok hely maradt közte és a bokszutca fala között gyorsan visszavette az első helyet. A kerékcsere után azonban ismét Webber találta magát az élen, de az ausztrál pilóta nem tudott elszakadni Hamiltontól és Alonso sem volt nagyon messze a 3. helyen. Webber második, szintén korábbra időzített kerékcseréje pedig már nem volt elég arra, hogy megtartsa az első helyet Hamilton előtt, Alonso azonban a második kerékcseréjével mindkettőjüket átugrotta. Hamilton a 2-es kanyarban végül megelőzte a Ferrari spanyol pilótáját, Alonso a futam végéig Hamilton nyomába maradt, Webber azonban ezt követően már nem tudott beleszólni a győzelem sorsába. Az izgalmas futamon így nemcsak gyönyörű előzéseket láthattunk, de a verseny teljes távja alatt egyik fő esélyes sem tudta kényelmes előnnyé formálni az első helyen elfoglalt pozícióját.

4. Mark Webber megelőzi Alonsót az Eau Rouge-ban

Webber és Alonso az idei szezonban többször is izgalmas csatát vívott egymással, a legnagyobb küzdelemre és a legszebb előzésre azonban vitathatatlanul a Belga Nagydíjon került sor közöttük. Alonso a kerékcseréjét követően Webber elé tért vissza a páylára, a Red Bull ausztrál pilótájának azonban sikerült elcsípnie Alonso Ferrarijának a szélárnyékát, így az Eau Rouge bejáratához már egymás mellett érkeztek meg. Az Eau Rouge-ban viszont nem igazán tud elfordulni két autó, így valakinek el kellett vennie a gázt, vagy különben egy hatalmas balesetben teszik kockára a testi épségüket. A jobb helyzetben, a belső íven Webber volt, de Alonso ésszerűen gondolhatta, hogy Webber az Eau Rouge utáni hosszú egyenesre és DRS zónára tekintettel elveszi majd a gázt. Webber azonban nem vette el, így Alonso miután valóban az utolsó pillanatig kivárt elvette a lábát a gázpedálról, így Webber nyerte a meccset. Ez az előzés, és Alonso korábbi a suzukai 130R-ben Michael Schumacher ellen a külső íven bemutatott előzése jól példázza, hogy egy Formula-1-es pilótának nem csak, hogy bátornak kell lennie, de hihetetlenül pontosan is kell felmérnie a kiélezett szituációkban azt, hogy milyen esélyei is vannak az adott szituációban, hiszen egy ilyen gyors kanyarban beleszállni valakibe nem pontosan ugyanazt jelenti, mint hibázni egy lassú kanyarban valakivel szemben 60-al.

5. Vettel előzi a füvön Alonsót az első helyért Monzában

Sebastian Vettel gyorsaságát ma már mindenki elismeri, a kritikusai szerint, azonban ami a mostmár kétszeres világbajnok versenytudását és előzési képességeit illeti, az hagy némi kívánnivalót maga után. Vettel azonban az idei Olasz Nagydíjon rácáfolt a kritikusaira, ugyanis mesteri volt Monzában. A fiatal német rövid sebességváltó karaktert választott a Formula-1-es versenynaptár leggyorsabb pályájára, ami azt jelentette, hogy a kanyarokból való kigyorsítások során előnyhöz jutott, de a hosszú monzai egyenesekben hátrányba került. Ez az időmérő edzésen működött és Vettel váratlanul megszerezte a pole pozíciót. A futamon a rajtot követően elvesztette az első helyet Alonsóval szemben, a pályára érkező biztonsági autó viszont lehetőséget teremtett a számára, hogy kihasználja a rövid sebességváltó áttételének az előnyeit. A safety car kiállását követően nagyon jól gyorsított ki az egyes sikánból és elkapta Fernando Alonso Ferrarijának a szélárnyékát, így a Curva Grande-ban már Alonso mellett volt. Miután a spanyol nem hagyott neki túl sok helyet, Vettel két kerékkel a füvön ment el Alonso mellett. Ezt követően pedig szép lassan elhúzott Alonso Ferrarijától. Egyértelműen kijelenthetjük tehát, hogy Vettel nemcsak előzni tud, ha akar és ha nagyon muszáj, de arra is képes, hogy pontosan felmérje és kihasználja a kínálkozó lehetőségeket, hiszen ezen bátor manőver nélkül nagy valószínűséggel nem lett volna képes megnyerni a 2011-es Olasz Nagydíjat, ráadásul egy olyan pályán szerzett így szenzációs diadalt, ahol a Red Bull a múltban mindig szenvedett.