Faragó Tamás több szempontból is kiemelkedő egyénisége a magyar vízilabdázásnak. Játékosként kivételes sikerlistája van, hiszen olimpiai-, világ és két Európa-bajnoki aranyéremmel csak nagyon kevesen rendelkeznek. Sikeres edzői múlt áll mögötte, amelynek csúcsát a magyar női válogatottal 2005-ben megnyert világbajnoki cím jelenti. S ami ugyancsak nem mellékes: mindig mond valami érdekeset, valami extrát, valami megszívlelendőt, amit mások ugyancsak ritkábba tesznek közkinccsé. Mindezekért kereste meg a jochapress; az aktualitások jegyében beszélgettünk.
Faragó Tamás (fotó: JochaPress)
– Milyen várakozásokkal tekintett a női és a férfi Európa-bajnokság elé, melyeknek Magyarország adott otthont. Érték-e kellemes meglepetések, vagy netán csalódnia is kellett az előzetes elképzeléseiben?
– Alapvetően pozitív élményekkel gazdagodhattunk. Nem csak a rendezés milyenségére, a Duna Aréna hangulatára gondolok, a magas nézőszámra és így tovább, hanem arra is, hogy a magyar férfi válogatott végső győzelme és az olimpiai kvalifikáció kiharcolása komoly tett volt. A nőknél sajnáljuk, hogy nem sikerült egyenes ágon kijutniuk Tokióba, de azért ők is egy igen értékes érmet szereztek. Mindent összegezve megállapíthatom, hogy ez egy nagyon pozitív és nagyon jól sikerült Európa-bajnokság volt.
– A kvalifikáció és a két érem megszerzése bizonyára jót tett a szövetség alaphangulatának is?
– Ha a válogatottak jól szerepelnek, akkor az elnökség is jól dolgozik. Ez az általános dicséret nem elsősorban az elnökség tagjait, hanem Vári Attila elnököt dicséri, aki új elnökként nem kis feladatokra vállalkozott. Elsősorban a rendkívül fontos világverseny sikeres megrendezésére, párhuzamosan pedig csapatainknak az olimpiára történő kijuttatására.
– A teljes sikerhez még a nők olimpia részvételére lenne szükség. Ennek az esélyeit miként értékeli?
– Hát nem lesz könnyű, de az utolsó eredmény, a hollandok elleni győzelem azt bizonyítja, hogy az olimpiai kvalifikáció bármilyen nehéznek tűnik, nem megoldhatatlan feladat. Halkan megjegyzem, hogy a nőknél bármilyen kvalifikációs tornára kerül sor, azt mindig Olaszországban bonyolítják le! Hollandia, Magyarország, Görögország és Olaszország közül a legjobb kettő lehet majd ott az ötkarikás megméretésen. Talán furcsán hangzik, de mégis megkockáztatom: a kvalifikációs torna nehezebb lesz, mint maga az olimpia!
– Miért történhet ez meg, hogy a kvalifikációknak mindig Olaszország ad otthont?
– Miért, miért? Az európai szövetség felállásából már sok minden következik. Ahol az elnök, a főtitkár és a volt elnök egyaránt olasz, ott ez a fajta dominancia kialakulhat, amit én személy szerint abszurdnak tartok. Itt van például a nyolcvanas éveiben járó Gianni Lonzi, aki már régen nyugdíjba ment, semmiféle konkrét funkciója nincs, mégis mindenhol ott van, érmet ad át és konkrét döntéseknél is feltehetően hallatja a szavát.
– Mindezt előrebocsátva hadd kérdezzem meg: kit tart a magyarok első számú riválisának a majdani, trieszti kvalifikációs tornán?
– Továbbra is Hollandiát. Százalékos esélyt nem fogalmaznék meg, azt viszont kimondom, hogy bizakodó vagyok. Ebben komoly része van a válogatottjaink által felvonultatott erényeknek. Annak, hogy mindkét együttesünk győztesen került ki az érmekért folyt csatákból. Bízom benne, hogy vége van annak az időszaknak, amikor ismételten a balsorsra hivatkoztunk és megfordítjuk a dolgok menetelét: az aranyért és a bronzért is sikerrel tudtunk megküzdeni.
– A férfiakkal kapcsolatosan könnyebb kérdezni, hiszen ők már kijutottak Tokióba. Tőlük mire számít?
– Az olimpia az egy egészen más műfaj. Ezt előrebocsátva azt mondom, hogy a magyar válogatottnak feltétlenül a legjobb négy közé jutás kell legyen a célja, majd ott a lehető legjobb eredmény elérése.
(jochapress / Jocha Károly)
