Fél pont a sikerhez

Gledura Benjámin (2585) a fekete bábukat vezetve döntetlennel vette ki a részét a férficsapatnak a hollandok ellen aratott győzelméből a Bakuban zajló felnőtt-sakkolimpián. A 17 éves tinédzser hetedszer ült táblához, s 63 lépésben remizett Robin van Kampen (2640) ellen.

UP-info A Grúzia elleni fájó vasárnapi vereséget követően nem volt idő nyalogatni a sebeket: a két évvel ezelőtt ezüstérmes férficsapat a 22. helyről várta a folytatást Hollandia ellen a Bakuban zajló felnőtt sakkolimpián.

Gledura Baku 1 vágott

Gledura Benjámin döntetlennel járult hozzá a csapat sikeréhez

Az utolsó előtti, 10. fordulóban hetedszer ült asztalhoz Azerbajdzsán fővárosában az együttes legfiatalabbja, a csupán 17 esztendős Gledura Benjámin, aki a negyedik táblán, feketével Robin van Kampen ellen szerepelt. Gledura Élő-pontszáma 2585, míg az ellenfélé 2640, s bár az alapján a rivális számított esélyesebbnek, a magyar fiatal jól tartotta a lépést a hollanddal.

A hazai szövetségen élőben elemző Czebe Attila és Erdős Viktor nemzetközi nagymester egyaránt dicsérte Gledurát, mondván, ügyesen játszott. A kiegyenlített küzdelem a 63. lépésben remivel ért véget. Berkes Ferenc és Almási Zoltán szintén döntetlent ért el, Balogh Csaba viszont maratoni csatában, több mint 110 lépésben győzött, így a csapat is nyert 2,5-1,5-re.

A siker valamelyest gyógyírt jelent az előző napi pofont követően: a három vereség mellett elért hetedik diadal azt jelenti, hogy a csapat a 12. helyre lép előre, ám az élmezőny harcába már nem szólhat vele Polgár Judit szövetségi kapitány válogatottja.

A 11 fordulós, svájci rendszerű viadalon első helyen a meccspontok számítanak, a csapatgyőzelem két, a döntetlen egy pontot ér. Holtverseny esetén az úgynevezett olimpiai Berger-Sonneborn számítás dönt, a harmadik rangsoroló pedig a csapatok játékosai által gyűjtött pontok összessége.

SAKKOLIMPIA, BAKU
Férfiak, 10. forduló
Magyarország-Hollandia 2,5-1,5
Berkes Ferenc (2640 Élő-pont)–Anish Giri (2755) döntetlen
Erwin L’Ami (2611)–Almási Zoltán (2684) döntetlen
Balogh Csaba (2614)–Loek van Wely (1674) 1-0
Robin van Kampen (2640)–Gledura Benjámin (2585) döntetlen
Az állás: 1. Egyesült Államok 18 pont, 2. Ukrajna 18, 3. Oroszország 16, …12. Magyarország 14

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS