Férfi NB II: körbeverés után bajnok a Cegléd

Óriási bravúrt hajtott végre a Cegléd, amely a férfi NB II négyes döntojét megnyerve kivívta a jogot az NB I/B-ben való indulásra. A hat mérkozésbol álló körmérkozés ráadásul igencsak izgalmasra sikerült, ugyanis körbeverés alakult ki. „Kitartásunknak és csapatjátékunknak köszönhetjük, hogy a többiek fölé tudtunk kerekedni a rendkívül színvonalas csatákat hozó Final Fourban. A bajnokság kezdete óta ugyanazzal a kerettel dolgozunk, amely minden dicséretet megérdemel – mondta Lázár László, a Cegléd egyesületi elnöke, aki a jövobeli elképzelésekrol is beszélt. – Egyesületünk vezetésének elsodleges terve, hogy osztol a pályán kivívott eredménynek megfeleloen ismét az NB I/B-ben folytassuk a szereplésünket, amihez az elkövetkezo hetekben sok mindent meg kell mozgatnunk. Bízom benne, hogy minden feltétel maradéktalanul megfelelo lesz az eredményes szerepléshez.”

A cikk folytatódik..! kattintson ide!