Férfi Ob I: Fiatalos lendülettel egyenlített a Pécs

201605Pecs01

Szép játékkal, jó védekezéssel kiegyenlítette a mecsekaljai gárda a 13. helyért folytatott párharcot az UVSE ellen.

201605Pecs01

Szép játékkal egyenlített a Pécs (Fotó: vizipolo.hu)

Otthon lezárja-e az UVSE a párharcot vagy pár nap múlva harmadik meccsre kerül sor Pécsett? – ez volt a kérdés a mai UVSE-Pécs találkozó előtt, mely a 13. helyért ment. Az első találkozón 10-5-re nyertek a lilák.

Nem úgy nézett ki, hogy döntésre viszik a felek a rendes játékidőben a dolgot, legalább is az első félidőben. Felváltva estek a gólok. A meccs elején Csacsovszky Alex szerzett vezetést a vendégeknek, majd Dávid egyenlített, 1-1. A negyed derekán pedig Tóth Zoltán rezgette meg a hálót, majd Opacak válaszolt rá, 2-2. A második nyolc percben sem engedték egymást a felek, sőt, 3-3 állt az eredményjelzőn a nagyszünetben.

A fordulás után is a védekezés dominált, na meg a kapusok. Az egyik oldalon Laboncz, a másikon Barát brillírozott. 4-4-es állásnál a Pécs került előnybe, Lukács Gergely időt kért, Csaba pedig befejezte, 4-5.  A folytatásban sem talált az UVSE a kemény vendég védekezés ellenszerét, így egy góllal vezetett a Pécs. A záróakkordban két büntető után Rakonjac úszott meg, és fejezte be, már kettő volt a Pécs előnye, 5-7. Sőt, a vendégek értékesítettek egy fórt is, Vörös volt eredményes, 5-8. A hajrában közelebb tudott jönni az UVSE ellenfeléhez, olyannyira, hogy fél perccel a vége előtt egy volt közte, de a vendégek támadhattak. Lukács Gergely ekkor időt kért és a hátralevő másodperceket kijátszotta a vendég gárda. Győzelmével a Pécs 1-1-re módosította az egyik fél két nyert meccséig tartó párharcot. Folytatás kedden Pécsen.

Férfi Ob I., 13. helyért: (második mérkőzés)

UVSE – PVSK 8-9 (2-2, 1-1, 1-2, 4-4)

Gólszerzők: Tóth Z. 2, Vadovics 2, Dávid 2, Szatmári 1, Keresztúri 1 ill. Csaba 1, Csacsovszky A. 1, Macsi 2, Opacak 1, Lajkó 1, Csacsovszky E. 1, Rakojac 1, Vörös 1

Németh Zsolt, az UVSE vezetőedzője a vizipolo.hu-nak: Kikaptunk, úgyhogy utazunk Pécsre.

Lukács Gergely, a Pécs vezetőedzője a vizipolo.hu-nak: Nagyon büszke vagyok a fiúkra, hogy ilyen csikócsapattal ilyen okos, taktikus vízilabdát tudtunk játszani. Jön a harmadik mérkőzés, építjük a jövő csapatát, ugyanilyen fiatal csapattal fogunk kedden is vízbe szállni.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS