Finoman fogalmazva is aggályos történet

A kézzel írott jegyzőkönyvben is az az eredmény szerepelt, ami az uszoda kivetítőjén, a nemzetközi szabály pedig világosan fogalmaz a zsűri által elkövetett hiba esetén alkalmazott eljárásról. A fiú U19-es vízilabda-válogatottal történteknek precedenst kell teremteniük, hogy többé ne fordulhasson elő hasonló.

Pusztai Viola Nehezen tér napirendre az ember afelett, ami a fiú U19-es vízilabda-válogatott olaszok elleni negyeddöntőjében történt a hollandiai Európa-bajnokságon. Higgadtan és józan paraszti ésszel átgondolva: nem történhetett volna más, mint hogy a bírók a magyarok észrevételét figyelembe véve, vagyis hogy rossz eredmény szerepel a kijelzőn, megállítják az órát és egyeztetnek a zsűrivel.

Azt, hogy ennek pontosan így kellett volna történnie, dr. Molnár Tamás, a LEN TWPC  az európai szövetség vízilabdaszakmai testülete – A szerk.) tagja, a MVLSZ Játékvezetői Bizottságának elnöke és Hesz Máté, a magyar szövetség sajtófőnöke is megerősíti.

13-12 az eredményjelzőn, 12-12 az eredmény...

13-12 az eredményjelzőn, 12-12 az eredmény…

– Hasonló eset rengetegszer előfordul, legyen szó bajnoki vagy Bajnokok Ligája- vagy mint esetünkben junior Eb-mérkőzésről – mondja Hesz. – Játékosként magam is megéltem ilyet, aki nem, az nem játszott túl sok meccset. Bármi, ami nem stimmel az eredményjelzőn (támadóidő, eredmény), azt azonnal jelzik a csapatok. Például az szinte mindig kérdéses, hogy a kapura lövés után a visszapattanó labdát ki szerzi meg. Vannak olyan időmérők, akik automatikusan rányomnak a gombra, mielőtt valamelyik csapaté lenne a labda. Emiatt van persze reklamálás, megállítják az órát a bírók, a zsűriasztal egyeztet az ellenőrrel, megnézik, kinek van igaza. Két döntés születhet: ha valóban technikai hiba történt, akkor visszaállítják az órát, ha nem történt, akkor onnan megy tovább a meccs, amikor megállították.

Molnár Tamás szerint – aki ugyancsak az Eb-n tartózkodik, de a magyarok meccse alatt éppen másik helyszínen volt – meg kellett volna találni annak a módját, hogy az igénynek érvényt szerezzen a magyar csapat, miután a bírók nem mutattak hajlandóságot, hogy meccs közben egyeztessenek a zsűrivel.

– A szakvezetésből valakinek oda kellett volna mennie a delegáthoz, megkérdezni, miért nem történik semmi. Az igazság persze az, hogy a szabályok nem egyértelműsítik, milyen joguk van ilyen helyzetben a csapatoknak, de ha ez az érdekünk, akkor meg kell oldani, megkockáztatva azt is, hogy aki meglépi, szankciókkal nézhet szembe. Borzasztóan szerencsétlen az eset! Ahogy később kiderült, az írott jegyzőkönyvben is elírták az eredményt. Ez óriási hiba, meg kell vizsgálni a körülményeket, hogyan fordulhat elő világversenyen. Magyarországon már több mint öt éve elektronikus jegyzőkönyvet használunk, ott hasonló hiba nem csúszhatott volna be.

Mint ismert, a magyar válogatott már elveszettnek hitt meccset mentett 12-12-es döntetlenre az olaszok ellen, de a végső dudaszó után nem ötméteresek következtek, hanem az utolsó 3.49 másodpercet újrajátszották a csapatok. A szakmai vezetés természetesen megóvta a meccset. Az óvást első fokon elutasították a nemzetközi versenyszabályzat azon pontjára hivatkozva, miszerint a zsűri hibája esetén az órát vissza kell állítani a hiba elkövetésének időpontjára, és onnan kell újrajátszani a hátralévő időt.

Végül a szövetség fellebbezést nyújtott be az ügyben. Amint az várható volt (hiszen a Hatalom nem hátrál), a fellebbviteli bizottság elutasította. A magyarázat ITT olvasható.

Molnár határozott véleményen van: az aggályosnak nevezhető esetnek precedenst kell teremtenie, hogy ilyen és hasonló még egyszer ne fordulhasson elő az uszodában. Mint a LEN vízilabda-bizottságának tagja ő képviseli a magyarokat ebben az ügyben.

Persze sokan vetik fel a kérdést: miután az újrajátszás mellett döntött a hivatalos ember, a delegát, miért nem hagyta el az uszodát a válogatott? Hesz azt mondja, ez azért nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.

„Ezek a fiúk nemcsak magukat képviselik az Eb-n, hanem az egész magyar vízilabdát is: a nemzetközi kupákban induló női és férficsapatot, a felnőttválogatottat, a többi korosztályos válogatottat. Ha nem állnak ki, hazajönnek, akkor kizárják a junior Eb-ről a csapatot és a korábbi példák alapján további szankciók követhetik a döntést.”

Azt Molnár és Hesz is megemlíti, hogy a történtek leginkább a csapat 18-19 éves játékosait viselik meg, akiknek ez a negatív élmény meghatározó lehet az életükben.

Nagy Ádám honlapunknak elmondta, legalább háromszor szóltak a bírónak, hogy nem stimmel az eredmény, és ezt az olaszok is jelezték:

– A bíró azt válaszolta: „nyugi, rendben van, a meccs után egyeztetjük a jegyzőkönyvvel”. Csakhogy ebből mi nem jöttünk ki jól. Rosszul viseli mindenki a helyzetet, én személy szerint minden hitemet elvesztettem. Idővel nyilván begyógyul a seb, talán a következő világversenyen elért jó eredménnyel.

• • •

Legfrissebb értesülésünk szerint a magyar szövetség elnöke, Kemény Dénes nyilatkozatot tesz közzé.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS