FTC-Vasas döntő lesz a férfi vízilabda Magyar Kupában

A címvédő Ferencváros három góllal legyőzte a Honvédot a férfi vízilabda Magyar Kupa második elődöntőjében, a margitszigeti négyes döntő első, szombati játéknapján, így a zöld-fehérek lesznek a Vasas ellenfelei a fináléban.

A Vasas a végletekig kiélezett mérkőzésen legyőzte az OSC-t. Az OSC tavaly finálét játszhatott, és a záró negyed előtt ezúttal is vezetett, végül azonban egy góllal alulmaradt. Az olimpiai bajnok szerb Strahinja Rasovic négy góllal vette ki a részét a Vasas sikeréből, a másik oldalon Baksa Benedek ugyancsak négy találatig jutott.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a vesztes felet erősítő Ekler Zsombor volt három góllal.  A FTC sorozatban hatodik győzelmére hajt, erre a kupa történetében csak egyetlen csapat, az ősi rivális Újpest volt képes, a lila-fehérek 1931 és 1936 között hódították el megszakítás nélkül féltucat alkalommal a trófeát.

Nyéki Balázs az első diadalára készül a zöld-fehérekkel, miután az előző idényt követően váltotta Varga Zsoltot a kispadon. 

A négyes döntőt 2020 után rendezik ismét a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, akkor a Vasast, majd a Szolnokot ötméterespárbajban legyőzve a Ferencvárosé lett a trófea.

A finálét vasárnap 18.30 órától rendezik és az M4 Sport+ élőben közvetíti.

BENU férfi vízilabda Magyar Kupa

Elődöntő:

FTC-Telekom – EPS-Honvéd 9-6 (2-2, 3-2, 3-2, 1-0)
Gól:
Dusan Mandic 2, Fekete Gergő 2, Jansik Szilárd 2, Argyropulosz, Molnár Erik, Vigvári Vendel 1-1, ill. Ekler Zsombor 3, Ekler Bendegúz 2, Vadovics Viktor 1.

A Híd-VasasPlaket – Genesys-OSC-Újbuda 14-13 (4-3, 0-1, 5-6, 5-3)
Gól:
Strahinja Rasovic 4, Sava Randelovic 2, Konarik Ákos 2, Gábor Lőrinc, Lakatos Soma, Burián Gergely, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Batizi Benedek 1-1, ill. Baksa Benedek 4, Salamon Ferenc 3, Szalai Péter 2, Várnai Kristóf, Vigvári Vince, Lars Ten Broek, Simone Rossi 1-1.

Forrás: MTI / MVLSZ

Post Views: 6

JochaPress