Futsal: dupla erőfelmérő előtt a válogatott

Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar futsalválogatott kedden és szerdán 19.00 órától Zalaegerszegen méri össze erejét a horvátokkal.

A Sito Rivera vezette magyar futsalválogatott jövőre ismét megpróbálja kiharcolni az Európa-bajnoki részvételt, az áprilisi Eb-selejtező tornára már az ellenfelek is megvannak (a mieink Azerbajdzsánban a hazaiakkal, a bosnyákokkal és az egyik előselejtező győztesével harcolnak majd a továbbjutást érő első két helyért).

Az azeri túra előtt még több felkészülési mérkőzés is vár a csapatra, elsőként kedden és szerdán Zalaegerszegen, ahol a horvátokkal mérkőzik meg az együttes. Sito Rivera szövetségi kapitány ezúttal is meghívott néhány olyan játékost, aki az utóbbi időszakban nem volt kerettag, mellettük javarészt a szeptemberi Visegrádi Négyek tornát megnyerő játékosok veszik fel a harcot a horvátokkal (kiegészülve Dróth Zoltánnal, akit ezúttal elengedett a klubja, valamint Harnisch Ákossal, aki felépült sérüléséből).

– Mint minden összetartáson, most is lehetőséget adunk néhány új játékosnak arra, hogy beverekedje magát a csapatba. Az a célunk, hogy a lehető legerősebb ellenfelekkel játsszuk le a felkészülési mérkőzéseinket, mert ezek a meccsek a legalkalmasabbak arra, hogy tovább fejlődjön a csapat. A horvát válogatott remek erőkből áll, de szeretnénk jó eredménnyel zárni ezt a két mérkőzést – mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Tóth Gyula (Rába ETO)
Matkovics Gábor (Rába ETO)

Mezőnyjátékosok:

Németh Péter (Dunaújváros)
Vas Ádám (Rába ETO)
Szeghy Szabolcs (Aramis)
Tatai József (Veszprém)
Gál István (Berettyóújfalu)
Komáromi Péter (FTC)
Rábl János(Berettyóújfalu)
Varga Csaba (Dunaújváros)
Harnisch Ákos (Rába ETO)
Gulyás Márk (Veszprém)
Klacsák Bence (Dunaújváros)
Dávid Richárd (Rába ETO)
Dróth Zoltán (Kayrat Almaty)

>

Forrás: www.mlsz.hu – RSS