
Interjú Heiko Vogellel, az U19-es vezetőedzőjével.
Heiko Vogel, az U19-es csapat új edzője egyre jobban kiismeri magát a jelenlegi Bayernben. Benyomásairól a t-online.de honlapnak mesélt.
A Basel edzőjeként duplázott, végül mégis visszatért a Bayern utánpótlásához. Ki tud bontakozni itt?
,,Igen, persze. A Bayernhez való visszatérés tudatos lépés volt, mert nagyon jól tudok azonosulni azzal a filozófiával, amit a Bayern jelképez és jelképezni akar. Dominálni akarunk, sok labdatartással -az összes Bayern-csapatban. Ez is olyan, amit szeretek, hiszen szívesen dolgozom labdatartásra alapozva.”
Lesz Ön még egy proficsapat vezetőedzője?
,,Én olyan vagyok, aki sosem mondja, hogy soha. Az élet nem látható előre, a futball sem. Az életben eddig mindig tartottam magam ahhoz, hogy csak olyat csináljak, amivel 100%-ig azonosulni tudok. És a Bayernnél most nagyon jól érzem magam.”
Hogyan működik az információcsere a Bayern ifjúsági részlegében?
,,Gyakoriak az olyan pillanatok, amelyek előrefele visznek minket. Michael Tarnat a legfontosabb tárgyalópartner. Ő az ifirészleg szakmai vezetője. Ha felmerül valami, többnyire vele beszélem meg, ráadásul az irodája az enyém mellett van. És persze itt van még Wolfgang Dremmler, ő az adminisztrációért felelős. A szép az, hogy itt nincsenek zárt ajtók előtted.”
Kapcsolatban áll Matthias Sammerrel is?
,,Ő természetesen leginkább az profikhoz kötődik. De persze többször is tárgyalhattam vele. Ezek mindig gyümölcsöző beszélgetések, melyeket hasznosítani tudok a munkám során.”
Hogy kell elképzelni egy beszélgetés Sammerrel?
,,Szokatlanul ridegen nézi a dolgokat, így találja meg a legtisztább nézőpontot. Melyek a sikerfaktorok és hogyan érhetem el ezeket? A részletek megszállottjaként dolgozik, s folyamatosan azon fáradozik, hogy sikeres legyen illetve maradjon. Csodálatraméltó.”
Pep Guardiolával is szokott tárgyalni?
,,Volt már rá példa. Nem voltak hivatalosan megtervezve. A köszönésből beszélgetések lettek. Nagy benyomást jelentett megismerni, hogyan látja Pep Guardiola a futballt, mi a fontos számára.”
Milyen Pep Guardiola, mint ember?
,,Rettentő nyugodt és sok időt igényel. A beszélgetések során mindig az az érzésed, hogy ez nem egy kétszemélyes beszélgetés, hanem ő maga akar egy bizonyos témáról beszélni. Ez nem megszokott. Tudom, hogy vezetőedzőként mennyi mindennel kell törődnöd, pláne egy olyan klubnál, mint a Bayern München, s mi mindent kell észben tartanod. Lenyűgöz a stílusa.”
Mikor találkozott vele először?
,,A mélygarázsból jöttem fel, az ifjúsági részlegbe akartam menni. Ekkor a profik éppen edzést tartottak. A Tigris (értsd: Hermann Gerland) hirtelen odaüvöltött a pálya másik végéből, hogy ‘hé Heiko, gyere ide.’ Azt válaszoltam neki, hogy bocs Tigris, személyes ügyeim vannak. Ő erre: Gyere már! Akkor odamentem, a Tigris pedig bemutatott Pepnek.”
Guardiola nagy támogatója az ifistáknak.
,,Igen, ezt érezni lehet. Lenyűgöző, ahogyan az utánpótlás-játékosokkal bánik. Egyáltalán nem kívülállókként bánik velük, hanem úgy kezeli őket, mintha profik lennének. Időt szám arra, hogy hajtsa, fejlessze, motiválja, dicsérje őket. Ez semmiképpen sem magától értetődő, számomra emiatt egy példakép is.”
Kívülről rendre meg akarják magyarázni Guardiola sikereinek a titkát. Ön el tudná mondani ezt?
,,Egyetlen szóval lehetne igazán: gondosság. Amögött pedig egyszerűen szorgalom áll. Nála a pozitív értelemben vett megszállottság is még fejlődő ágban van. És mindenekelőtt ott van benne a zseni, aki tökéletesen képes olvasni a játékot, kiismerni az ellenfelet, majd a csapatát felkészíteni. Jó eséllyel ő a legjobb a szakmában.”
A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.





