Gyerünk, gyerekek!

Összeállításunkban hét utánpótlás-korosztályú sportolót mutatunk be, ők mind kvótát szereztek a riói olimpiára vagy még harcban állnak a részvételért. A jövő csillagjelöltjei már az idén nyáron megmutatnák a világnak, mire képesek.

Munkatársainktól Még nyolcvan nap van hátra a riói olimpiáig, a kvalifikációs időszak pedig lassan a finisébe fordul. Összeállításunkban szemügyre vesszük, hogy jelen állás szerint kik azok az utánpótlás-korosztályú sportolók, akik már megszerezték a kvótát az ötkarikás játékokra, vagy éppen a küszöbén állnak. Közös bennünk, hogy mindannyian életük első olimpiájára készülnek, s persze egyáltalán nem turistának mennének Brazíliába. A fiatalok azért dolgoznak a láng fellobbanásáig, hogy a nyáron ország-világ megismerje a nevüket.

A sportlövészet külön kategória, amelyben a versenyzőnek kizárólag saját magától függ a teljesítménye. Fotó: Szalmás Péter/MOB

Péni István  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

Kezdjük a sort azokkal, akik már biztosan bevonulhatnak az augusztus 5-i megnyitón a Maracana Stadionba.

Péni István, az UTE 19 éves sportlövője felnőtteket idéző tudatossággal és koncentráltsággal készül a riói olimpiára. Azt ugyanakkor nagyon fájlalja, hogy a tervezett három helyett csak két számban indulhat a játékokon: összetettben és légpuskában versenyezhet, míg a kisöbű szabadpuskások fekvő számában már nem jut neki hely. Első olimpiáján szeretné kihozni magából a maximumot. Nem kedveli ugyanakkor a lebonyolítást, amely szerint a döntő előtt eltörlik az alapverseny eredményét, s a fináléban mindenki nulláról indul.

„A döntő összejöhet, ott pedig már csak a szerencsén múlik az éremszerzés. Az elmúlt hónapokban nagyon jól megy a versenyzés, légpuskában a mezőny elejéhez tartozom” – mondja Péni, aki a játékokig hátralévő időben felnőtt Világ Kupa-versenyeken szerepel.

Saját magát és a közvéleményt is meglepte a kvótával a 18 éves vitorlázó, Érdi Mária, hiszen korábban a tokiói olimpiai szereplést célozta meg, remeklésének köszönhetően azonban már az idei játékokon is indulhat.

„Négy év múlva, Tokióban szeretnék majd igazán jól szerepelni, de Rio nagy álom volt. A mostani olimpia alapvetően tapasztalatszerzésre szolgál, de akkor lennék elégedett a teljesítményemmel, ha az első húsz között végeznék.”

„Mári” az iskolában igyekezett minél hamarabb letudni a különböző vizsgákat, hogy kizárólag a vitorlázásra összpontosíthasson. A szezont egyébként a kvalifikációs viadalig építették fel, így az április az újratervezésről szólt. A riói olimpiáig hátralévő idő nagy részét külföldön, tengeren tölti.

recsei_rita_imre_gyorgy_f

Récsei Rita

A Honvéd 20 éves atlétája, Récsei Rita nemrég teljesítette a riói olimpiai indulási szintet, méghozzá 20 km-es gyaloglásban, a békéscsabai országos bajnokságon.

„Az idény kezdetén egyáltalán nem terveztünk a riói szerepléssel. A versenyeken aztán folyamatosan egyre jobb időt teljesítettem, mint vártuk, így Békéscsabán azzal a reménnyel álltam rajthoz, hogy sikerül elérni a kiküldetési szintet. Alaposan át kell szervezni a programunkat, ez elsősorban az edzőm, dr. Urbán Ákos feladata lesz. Új még nekem a táv, egyáltalán nem ismerem a mezőnyt, így egyelőre annyit várok el, hogy hozzam ki magamból a maximumot. A felkészülés egyébként nem lesz könnyű, mert gyógypedagógiát tanulok, most következnek a zárthelyik, a vizsgák, még előttem is kérdés, miképpen egyeztetem össze a tanulást és az atlétikát ebben a rövid, de rendkívül fontos időszakban.”

Noha birkózásban nem maguknak, hanem az országnak szereznek kvótát a versenyzők, biztosra vehető, hogy a 75 kg-os súlycsoportban a szereplés jogát kivívó Németh Zsanett léphet szőnyegre Rióban.

Az UTE 22 éves versenyzője a kvótaszerzés jutalmául három hétig pihent, majd megkezdte a felkészülést az olimpiára:
„A munka nagy részét már elvégeztük, fizikailag készen állok a versenyre, de a technikámon van még mit javítanom. Az olimpián, ha reálisan nézem az ellenfeleket, lesz két-három olyan birkózó, aki jobb nálam, és nem biztos, hogy le tudom győzni őket. Jó sorsolással és hatalmas bravúrral a döntő sem elképzelhetetlen, de a legfőbb célom, hogy jól birkózzak, és az első ötben végezzek.”

manhercz

Manhercz Krisztián  •  Fotó: Dobos Sándor

A kvótaszerzésből kivette a részét a Szeged 19 éves vízilabdázója, Manhercz Krisztián, azonban – a társaival együtt – még meg kell küzdenie az olimpiai csapattagságért. Benedek Tibor szövetségi kapitány a belgrádi Európa-bajnokságon szó szerint mélyvízbe dobta a játékost, aki parádésan élt a lehetőséggel. Az olimpiai selejtezőn aztán újra azt bizonyította, hogy fiatal kora ellenére lehet rá számítani: a magyar csapatban ő szerezte a legtöbb gólt. A védekezésével azonban rendkívül elégedetlen volt, azon dolgozik, hogy a visszatérő hibáit kijavítsa. Még nem tekint magára biztos csapattagként, de azt nem titkolja: mutatott olyan dolgokat, amelyek valóban „felkelthetik a kapitány érdeklődését”.

A vizes sportoknál maradva muszáj megemlíteni Késely Ajnát: a Kőbánya SC mindössze 14 éves úszója még decemberben érte el az olimpiai A szintet 400 méter gyorson. A riói indulása még nem tekinthető teljesen biztosnak, hiszen az olimpián országonként csak két versenyző szerepelhet egy-egy számban. Ő a rangsorban jelenleg csak harmadik, ugyanakkor Hosszú Katinka vélhetően nem vállalja a számot Rióban, ráadásul Ajnára a váltóban is számíthat dr. Hargitay András szövetségi kapitány. Késely egyedüli utánpótlás-korosztályúként vesz részt az éppen zajló londoni felnőtt Európa-bajnokságon, amelyen négy számban indul.

„Hihetetlenül sokat erősödtem az elmúlt időszakban, már nem ötven, hanem ötvenhét kiló vagyok, ráadásul csupa izom jött fel rám” – magyarázza büszkén Turi György tanítványa.

Ajnát gyakran hasonlítják példaképéhez, Egerszegi Krisztinához, aki ugyebár 1988-ban, Szöulban éppen 14 évesen nyert olimpiát. Késely nem fogalmaz meg számszerű célt a játékokra. Minél jobban szeretne teljesíteni, de úgy érzi, a négy illetve nyolc évvel későbbi olimpia lehet az ő igazi terepe.

20160422_Kazan_EF_Szabina Gercsak (2)

Gercsák Szabina  •  Fotó: Emir Incegul

A cselgáncsozó Gercsák Szabina helyzete a hétvégi kazah Grand Prix-n után tovább bonyolódott, ám a Hell Miskolci Judo Club 19 éves versenyzőjének még van esélye az olimpiai részvételre. Szabina 636 ponttal a kvalifikációs rangsor harmincadik helyén kezdte meg a küzdelmet, melyhez még 48-at tett hozzá az Almatiban szombaton elért hetedik hellyel. A verseny előtt az ő kezében volt a kontinentális kvóta, de az éppen gazdát cserélt.

Az utánpótlás-korosztályban már minden létező címet elhódító Gercsák a felnőtt Európa-bajnokságon szerzett bronzérmével jelezte, már most sem áll távol a kontinens elitjétől, még ha úgy is gondolja, hogy az ő ideje Tokióban jöhet el igazán. Mindent alárendelt a riói szereplésnek, még egyetemi tanulmányait is elhalasztotta fél évvel.

István, Mári, Rita, Zsanett, Krisztián, Ajna, Szabina… A jövő biztosan az övék. Vagy már a jelen is?

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS