Hamilton elmondta, mikor fog visszavonulni

F1

2015. november 8. vasárnap, 11:54

Lewis Hamilton immár mindent elért, amit az F1-ben kitűzött maga elé, és nem is akar visszaélni a sport vendégszeretetével, hiszen tudja, hogy maradásával fiatalok elől veszi el az esélyt.

A brit mindig is három világbajnoki címről álmodott, ezt pedig az idei USA Nagydíjon be is biztosította, sikeresen megvédve előző évi elsőségét. Mindez persze még nem azt jelenti, hogy elveszítette volna minden motivációját, mostantól azonban már tudatosabban készül karrierje végére és az F1 utáni életére. Amikor Mexikóban a SkySportsnak interjút készítő Nigel Mansell megkérdezte tőle, hogy mikorra tervezi a visszavonulást, Hamilton meglepően konkrét választ adott.

„Ha végiggondolom, hogy mikor is akarom majd befejezni, valószínűleg úgy 37 éves korom környékén fog bekövetkezni. Emlékszem, amikor Michaelt [Schumacher] néztem, aki mindent megnyert, mérföldekkel vezetett mindenki előtt, és még így is sokáig folytatta, egyszerűen azért, mert szerette az egészet.”

Hamilton jelenleg 30 éves, a 37-et pedig majd 2022 januárjában fogja betölteni. Ha úgy számolunk, hogy az azt megelőző ősszel akasztja szögre a sisakját, akkor is még hat szezont ad magának, amiből az első háromra még szerződés köti őt jelenlegi csapatához, a Mercedeshez. A brit arról is beszélt, hogy semmiképp sem akar tovább maradni a kelleténél.

Dppi_00115018_874

„Tisztában vagyok vele, hogy csak 20 ülés van a mezőnyben, és tudom azt is, hogy én hogyan jutottam be a Formula-1-be. Montoyát az előző évben kirúgták, ő távozott, és így vált szabaddá egy hely, ezáltal pedig lehetősége nyílt egy fiatal pilótának az érkezésre” – emlékezett vissza a 2006-os eseményekre.

„Élvezni akarom az itt töltött időmet, mert szerintem kiérdemeltem a helyem, viszont nem akarok tovább maradni annál, mint ameddig szívesen látnak. Hiszen tudom, hogy minden egyes itt töltött évemmel talán elveszem az esélyt egy fiataltól, aki rászolgált arra, hogy csatlakozzon a mezőnyhöz. Egy ponton tehát már ezt is számításba fogom venni.”

Hamilton elárulta, hogy az F1 után sem akar tétlenkedni, és a sport közelében sem feltétlenül maradna. Ehelyett valamilyen vállalkozás létrehozásán dolgozik, hiszen más versenyzőktől is látta, hogy ez működő alternatíva lehet élete fontos szakaszának lezárása után.

„A visszavonulásig hátralévő időben próbálom felépíteni az alapokat a Formula-1 utáni életre. Sok versenyző azt követően is kapcsolatban marad a sporttal, hogy befejezi a versenyzést, de láthatjuk, hogy Niki [Lauda] emellett légitársaságot hozott létre, és például Keke Rosbergnek meg Eddie Irvine-nak is vannak más vállalkozásai. Ők tehát létrehoztak máshol is valami tartósat, és én is ezt akarom tenni, mivel szeretek olyan dolgokat is csinálni, amelyek nem kötődnek a sporthoz” – beszélt terveiről a mezőny legtöbb futamgyőzelmet számláló pilótája.

Forrás: www.formula.hu – RSS