Sok lövés, kevés gól

Csak a férfi U20-as válogatott hagyta el győztesen a jeget a Négy Nemzet-tornák zárónapján. Az U18-as fiúcsapat nyeretlenül zárt, az U16-osok kétgólos előnyből veszítettek. Az U18-as lányok egygólos meccsen maradtak alul a lengyelek ellen.

UP-info Biztató eredmény bő egy hónappal a litvániai divízió II/A-s jégkorong világbajnokság előtt, hogy az U20-as válogatott csupán egy vereséget szenvedett a Vaujany-i Négy Nemzet-tornán, és azt is csak szétlövésben, a franciáktól. Ráadásul a házigazdák mellett az olaszok és a szlovénok is egy divízióval feljebb játszanak. Tudás alapján Magyarországnak is ott lenne a helye…

Az utolsó meccset Szlovénia ellen játszotta Rich Chernomaz együttese, amely az első harmad első felében szinte végig emberhátrányban játszott, de megoldotta. Az ellenfél kevésbé védekezett hatékonyan kettővel kevesebb játékossal, amit a magyar válogatottban most debütáló, erdélyi születésű Antal Norbert váltott gólra. A passzt a remek formában lévő Galló Vilmostól kapta.

A svéd élvonalban szereplő Linköping csatára természetesen nem elégedett meg „csak” ennyivel: a második harmadban végig uralkodó gólcsendet az utolsó játékrész elején éppen ő törte meg, megszerezve a magyarok második találatát. Azt követően a szlovénok használták ki a fórjukat, de alig két percig örülhettek csak a szépítésnek, hiszen Kiss Patrik emberelőnyben betalált. A hajrában Vizi Dániel hátulról lökésért ötperces büntetés kapott, és egy perccel később Sági Martin is leült mellé a büntetőpadra, de a fiúk ismét remekül védekeztek kettős hátrányban, így az eredmény nem változott: 3-1-re nyert a magyar csapat.

Miután a franciák a zárónapon legyőzték az olaszokat, Magyarország a második helyen végzett.

Íme, a Szlovénia elleni meccs összefoglalója:

Nem sok sikerélményben volt része az U18-as válogatottnak Telfsben, hacsak azt nem vesszük annak, hogy Glen Williamson együttese mindegyik ellenfelénél sokkal többször lőtt kapura. De ugye a jégkorongot gólra játsszák, a helyzetkihasználással viszont akadtak gondok. A szlovénoknak azzal kevésbé gyűlt meg a bajuk, hiszen 2-0-ra vezettek az első harmadban, amikor Tóth Gergely révén a magyar csapat is megszerezte az első találatát.

A szépítést nem követte egyenlítés, sőt, az ellenfél állította vissza a kétgólos különbséget. Ráadásul Bukor Rajmund szabálytalan védekezése a szlovénoknak büntetőlövést ért, amit Rok Kapel nem is hagyott ki.  A második harmad végén újra emberelőnyben lőtt gólt a csapat, Szigeti Ákos és Szabó Bence közreműködésével, Majoross Barnabás révén.

Az utolsó harmadban felvillant az egyenlítés lehetősége, miután Horváth Bálint fórban a kapuba jutatta a pakkot, de hiába lőttek rendületlenül a fiúk, üres tárral tették, így 4-3-as vereséget szenvedtek a szlovénoktól. A tornát nyeretlenül zárta az U18-as válogatott, de az áprilisi olaszországi divízió I/B-s világbajnokságig még van idő csiszolni a játékon, például a két ünnep közötti, budapesti Négy Nemzet-tornán.

Forrás: MJSZ

 •  Forrás: MJSZ

Az U16-os csapat St. Pöltenben a torna második helyéért küzdött a zárómeccsen Ausztriával, és egészen a harmadik harmadig úgy tűnt, meg is lesz. Az első találatra a második játékrész elejéig kellett várni, akkor az ellenfél használta ki, hogy két magyar is pihent a büntetőpadon. A válasz nem váratott sokat magára, sőt duplán érkezett: a 36. percben Révész Marcell, majd Farkas Márton is betalált. Még egy perc sem telt el, és a társak már Almási Márknak osztogathatták a pacsit, aki megszerezte a harmadik magyar gólt.

Innen nehéz elveszteni, gondolhattuk, de sikerült. A szlovénok maximálisan kihasználták, hogy Vértes Nátánék gyakran koptatták a büntetőpadot, és pikk-pakk, pontosabban hat perc alatt megfordították a meccset. Bár még volt hátra tíz perc, Szilassy Zoltán csapata már nem tudott betalálni, így Szlovénia 4-3-ra nyert.

Az U18-as leányválogatott Sheffieldben a britek elleni gólgazdag mérkőzés után ezúttal a lengyelekkel egygólos meccset játszott, nem a magyar oldalon…

Buzás Norbert szövetségi kapitány az 1-0-s vereség után így értékelt a szövetség honlapján:
− Harcos, kemény meccsen maradtunk alul. Bár sokat dolgoztunk, kialakítottuk a helyzeteket, az energiaszintünk nem volt optimális. Összességében elégedettek vagyunk a lányokkal, mert minden korongért megküzdöttek, és végig csapatként játszottak.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS