Hartbrich és András sikere

Hartbrich Leonie (Busenbach) és András Csaba (BVSC-Zugló) győzelmével ért véget az asztalitenisz ifjúsági Top-12-bajnokság.

STJ Kirobbanó formában versenyzett az asztalitenisz ifjúsági Top-12-bajnokságon András Csaba. A BVSC-Zugló sportolója egy hete saját korosztálya, a serdülők Top-12-es viadalán diadalmaskodott, vasárnap pedig „egy emelettel feljebb”, azaz az ifik között is aranyérmet szerzett.

A fiú érmesek: Both Olivér (balra), András Csaba, Bruckner Máté Fotó: Péli László

Dr. Stocker Miklós főtitkár és a fiú érmesek: Both Olivér (balra), András Csaba, Bruckner Máté  •  Fotó: Péli László

Sikerének értékét növeli, hogy valamennyi meccsén nyerni tudott, tehát százszázalékos teljesítménnyel lett aranyérmes. A vasárnapi versenynapot Molnár István Patrik is veretlenül várta, de a Jászkun Volán pingpongozója az éjszaka rosszul érezte magát, szinte alig tudott pihenni, s ez meg is látszott a teljesítményén: a második napon minden mérkőzését elvesztette. Ezzel a dobogóról is leszorult, amelynek második fokára a BVSC-s Bruckner Máté állhatott fel, aki csupán András Csaba ellen botlott, ám ez a vereség a címvédésébe került. A győztes mellett másik serdülő korú asztaliteniszező is érmes helyen végzett, a szintén a zuglói klubot képviselő Both Olivér lett a harmadik. A dobogón tehát teljes volt a BVSC-sek uralma.

A leány verseny érmesei: Nagypál Márta (balra), Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya Fotó: Péli László

A leány verseny érmesei: Nagypál Márta (balra), Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya  •  Fotó: Péli László

A lányoknál az utolsó fordulóra maradt a döntés. Hartbrich Leonie (Busenbach) és Fehér Orsolya (Statisztika) is egy-egy vereséggel állt. Kettejük összecsapásán Fehér kétszer is előnyt szerzett, ám Hartbrich mindkétszer egyenlített. Jöhetett tehát az ötödik szett. Ezt Hartbrich 8-ra nyerte meg, így 3-2-re diadalmaskodott, és Top-12-es bajnok lett. Fehérhez hasonlóan Nagypál Márta (Jászkun Volán) is 9 győzelmet jegyzett a két nap során, de mivel kettejük csatáját Fehér 3-0-ra megnyerte, a Statisztika versenyzője állhatott a dobogó második fokán.

A versenyt követően a két győztest és a két ifjúsági kapitányt kértük rövid értékelésre.

Bátorfi Zoltán, a fiú ifiválogatott szövetségi edzője: „András Csaba meggyőző teljesítményt nyújtott, az utóbbi időben sokat fejlődött. Nagy csatában verte meg Bruckner Mátét; mint kiderült, ezen a találkozón dőlt el az aranyérem sorsa. Meglepetés, hogy az előzetesen favoritnak számító Molnár István Patrik a remek első nap után a folytatásban nem tudott nyerni, erre azonban magyarázat, hogy vasárnap éjjel rosszul érezte magát. A serdülők erejét jelzi, hogy ennyire jó pozíciókat tudtak megszerezni, hiszen András mellett Both Olivér is dobogós lett. Ugyanakkor az is tény, hogy a mostani ifigenerációban akadnak rések. Mindez előrevetíti, hogy a jövő évi ifi-Eb-n nagy eredményekben nem reménykedhetünk. A Top-12-n akadtak kellemes meglepetések, ilyen volt például Nagy Norbert játéka, az ő teljesítményével nagyon elégedett vagyok, és Molnár Dávidnál is láttam technikai fejlődést.”

Muskó Péter, az ifjúsági leányválogatott szövetségi edzője: „Izgalmas meccseket láthattunk, s a végén csattant az ostor. Az nem jelentett meglepetést, hogy Hartbrich Leonie és Fehér Orsolya csatázott az aranyért. Én magam előzetesen azt tippeltem, hogy kettejük közt dől el az első hely sorsa. Természetesen figyeltem Harasztovich Fannit és Nagypál Mártát is, hiszen a jövő évtől ők is az ifjúsági mezőnyben versenyeznek. Az Eb még messze van, addig az lesz a feladat, hogy Hartbrich és Fehér mellé megtaláljam a csapattagokat. Az európai ranglistán jelenleg Füle Kata áll a legelőkelőbb helyen, de a nyolc tagú keret többi tagja is esélyes az Eb-szereplésre. A célunk nem lehet majd más, mint megőrizni első osztályú tagságunkat, bár ehhez bravúrra is szükség lesz. Addig még lesznek nemzetközi versenyek, de nem biztos, hogy hiteles értékmérők. Sok ország tudniillik nem vesz részt e viadalokon, velük csak a kontinensbajnokságon találkozunk. Ez történt tavalyelőtt a semmiből előbukkanó bolgárokkal, akik alaposan elvertek minket…”

András Csaba: „A serdülő Top-12 után azzal is elégedett lettem volna, ha az ifiben dobogós helyen végzek. S ez a verseny tényleg nehezebb is volt, mint a serdülőké. Minden mérkőzésen nagy csata dúlt, egyiken sem lehetett lazítani. Ennek csak látszólag mond ellent, hogy veretlenül lettem aranyérmes. Az utolsó meccsen például Molnár István Patrik ellen nagyon nehezen jött össze a győzelem. Már nem volt tét, hiszen addigra eldőlt, hogy én végzek az első helyen, nekem mégis is fontos volt, hogy veretlenül fejezzem be a rangos korosztályos viadalt, emiatt kissé görcsösen játszottam. Menet közben olykor a szerencse is mellém állt. Bruckner Máté ellen 2-1-es vezetésemnél a negyedik szett neki állt 9-4-re. Ha akkor nem sikerül fordítanom, nem nyerem meg a versenyt sem. Idén még lesz U21-es ob, bár még nem dőlt el, indulok-e. A december 22-i serdülő és ifjúsági vegyes páros országos bajnokságon ellenben biztosan ott leszünk Harasztovich Fannival.”

Hartbrich Leonie: „Azzal a céllal vágtam a versenynek, hogy aranyérmes legyek. Korábban is megcéloztam már az első helyet, de akkor nem sikerült nyernem, most viszont igen, és nagyon örülök. Több meccsem is szoros eredménnyel zárult, bár ennek nem feltétlenül kellett volna így történnie. Ám az első nap délutánjára fejben sajnos kicsit elfáradtam. Ugyanakkor az is tény, hogy színvonalas volt az idei verseny, és a riválisaim is jó teljesítményt nyújtottak. A tavalyihoz képest a mezőny nem sokat változott, két éve viszont még serdülő voltam, akkor természetesen nehezebb dolgom volt. Idén még egy versenyen indulok, mégpedig jövő hét végén az U21-es ob-n, s ott is szeretnék érmes helyen végezni. Addig viszont három vizsga vár rám otthon, Németországban az iskolában. Szombat reggel jövök vissza, és másnap rendezik a versenyt. Feszes a tempó, de muszáj bírni.”

A végeredmény
Fiúk
1. András Csaba (BVSC-Zugló) 10 győzelem, 2. Bruckner Máté (BVSC-Zugló) 9, 3. Both Olivér (BVSC-Zugló) 8, 4. Molnár István Patrik (Jászkun Volán) 6, 5. Balázs Bence (Univer-Sport) 5, 6. Nagy Norbert (Budaörs) 5, 7. Kovács Gábor (BVSC-Zugló) 5, 8. Molnár Dávid (Nyírbátor) 3, 9. Terék Norbert (KSI SE) 2, 10. Nagy Bence (ATSK Szeged) 1, 11. Both Levente (BVSC-Zugló) 1. Juhász Patrik (Wiener Neudorf) visszalépett.
Leányok
1. Hartbrich Leonie (Busenbach) 10, 2. Fehér Orsolya (Statisztika) 9, 3. Nagypál Márta (Jászkun Volán) 9, 4. Harasztovich Fanni (Statisztika) 7, 5. Füle Kata (Univer-Sport) 6, 6. Korda Kitty (Szekszárd AC) 6, 7. Göndör Fanni (Statisztika) 5, 8. Keresztessi Kitty (Szekszárd AC) 4, 9. Drabant Anita (Univer-Sport) 4, 10. Phan Viola (Statisztika) 3, 11. Veszely Klaudia (Statisztika) 2, 12. Orosz Sára (TURRIS SE Sopron) 1.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS