Hatos lottó, négy nyertes

Nyitrán megtartották a nyári szlovák, magyar közös rendezésű leány U19-es röplabda Európa-bajnokság sorsolását. A magyar válogatott – amely Győrött játssza a csoportmérkőzéseket – nehéz csoportba került.

UP-info A nyitrai városházán tartották meg a nyári szlovák, magyar közös rendezésű leány U19-es Európa-bajnokság csoportjainak sorsolását, amelyen a magyar szövetséget Ludvig Zsolt főtitkár, Hoboth Sándor technikai igazgató és Nagy Kornél szervezési igazgató képviselte. Mindkét szervező ország delegáltjai elmondták, hogy már javában zajlanak az előkészületek az Eb-re.

„Már nagyon várjuk az eseményt, és mindent megteszünk azért, hogy méltóképpen lássuk vendégül a résztvevő országok csapatait” – mondta el a ceremóniát követően Ludvig Zsolt.

röpisorsolás

Nyitrán nem állt a magyar válogatott mellé Fortuna

Ami a sorsolást illeti, ezúttal sajnos nem igazán fogadta kegyeibe a mieinket Fortuna. A magyarok ugyanis az olaszokkal, az oroszokkal, a fehéroroszokkal, illetve a harmadik körös Eb-selejtező két csoportjának győztesével kerültek egy hatosba, amelyből az első négy jut tovább, tehát válogatottunknak legalább két győzelemre lesz ehhez szüksége.

A másik ágon a társházigazda szlovákok mellett Törökország, Belgium, Franciaország, Bulgária és a harmadik kör jobbik második helyezettje küzd majd. Csak emlékeztetőül: a harmadik körben Szerbia, Lengyelország, Csehország és Finnország, illetve Németország, Horvátország, Szlovénia és Lettország mérkőzik meg a három továbbjutó helyért.

„Nagyon nehéz csoportba kerültünk – értékelt a sorsolás után Horváth András, a válogatott szövetségi kapitánya. – Bár még két résztvevő nem ismert, az biztos, hogy ők sem lesznek könnyű falatok. De a mi játékosállományunk is jó, ráadásul a hazai pálya előnye mellettünk szól, és nagyon tartalmas felkészülést tervezünk az Eb-re. Ha azon mindenki maximálisan odateszi magát, és csakis az Európa-bajnokságra koncentrál, akkor sikerülhet kiharcolni a továbbjutást a negyeddöntőbe. Akkor pedig már bármi előfordulhat.”

A leány U19-es válogatott Európa-bajnoki felkészülése június 20-án kezdődik, az Eb augusztus 24-én rajtol és szeptember 4-én ér véget.

AZ EB CSOPORTBEOSZTÁSA

1. csoport (Nyitra): Szlovákia, Törökország, Belgium, Franciaország, Bulgária, a harmadik kör jobbik második helyezettje.
2. csoport (Győr): Magyarország, Olaszország, Oroszország, Fehéroroszország, a harmadik két csoportgyőztese.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS