Hatszoros angol bajnok csábítja a magyar válogatott játékost – sajtóhír

A szigetországi sajtóban továbbra is állandó témát biztosít a magyar válogatott középpályásának küszöbön álló klubváltása…

(Photo by Filip Filipovic/Getty Images)

A Sky Sports újságírója, Keith Downie legutóbbi beszámolói szerint az angol másodosztályban (Championship) szereplő Sunderland megalapozott érdeklődést mutat a harmadosztályú Barnsley magyar válogatott középpályása, Callum Styles megszerzése iránt.

A 23 éves védekező középpályás 2018 óta jelenlegi kenyéradója alkalmazásában áll, azóta kizárólag kölcsönben hagyta el az együttest. Styles az előző idényt a másodosztályú Millwall soraiban töltötte, de mivel magasabb osztályban nem talált csapatot magának nyáron, így egy újabb idényre visszatért a Barnsley-hoz. A mostani kiírásban 20 tétmérkőzés alatt három gólt és két gólpasszt regisztrált.

Korábban a játékos iránt érdeklődő csapatok közt a Burnley, a Sheffield United és a West Bromwich Albion együtteseit nevezték meg.

A magyar felmenőkkel is rendelkező labdarúgó 2022-ben mutatkozott be a magyar válogatottban, azóta 18 mérkőzésen lépett pályára a címeres mezben.

Az egykori hatszoros angol bajnok és kétszeres FA-kupa-győztes “fekete macskák” jelenleg 40 ponttal a tizedik helyen állnak a 24 csapatos angol másodosztály mezőnyében.

fociclub

A Hatszoros angol bajnok csábítja a magyar válogatott játékost – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.