Hazai vereséggel is főtáblára jutott a DVTK

A DVTK HUN-Therm a 15 pontos idegenbeli siker után, hazai pályán egy ponttal kikapott a brit London Lionstól szerdán a női kosárlabda Euroliga selejtezőjének visszavágóján, így feljutott a sorozat főtáblájára.

Monika Grigalauskyte
A Holly Winterburn (b) és Juicy Landrum (b2), a brit csapat játékosai, valamint a diósgyőri Monika Grigalauskyte (j) a női kosárlabda Euroliga selejtezőjének visszavágóján, a DVTK HUN-Therm – London Lions mérkőzésen a diósgyőri DVTK Arénában. Fotó: MTI/Vajda János

Az NB I-ben bronzérmes DVTK az előző szezonban alanyi jogon szerepelt a csoportkörben, 14 alapszakaszmeccséből hatot megnyert, és csoportjában a hatodik helyen fejezte be első idényét az Euroligában.

A jelenlegi kiírásban a selejtezőben kezdett Völgyi Péter együttese, méghozzá a London Lions ellen, amely 2021-ben lépett ki a nemzetközi porondra. Az egy héttel ezelőtti „odavágót” a magyarok nyerték 63-48-ra a Copper Box Arenában, így bizakodva várhatták a hazai folytatást.

A házigazdák 4-0-val kezdtek, a London 8-9-nél vezetett először. A határozottabb brit támadások révén az első negyed négypontos vendégelőnnyel zárult. A piros-fehér szurkolók 15-21-nél kezdhettek aggódni, így a válogatottal júniusban Eb-negyedik Lelik Réka triplája a legjobbkor érkezett, majd a nyáron érkezett amerikai Kaila Charles vezette magyarok 29-29-nél utolérték a Lionst. A nagyszünetben 29-33 volt az állás.

A térfélcserét követően hét pontra meglépett a rivális, de a DVTK rákapcsolt, és 9-8 után 38-36-nál ismét előnybe került. A magyarok elképesztő, 15-0-s rohammal rukkoltak elő, 44-36-nál a briteknek összességében már 23 pontot kellett volna ledolgozniuk a továbbjutáshoz. A 27-16-ra hozott harmadik negyed megnyugtatta a Völgyi-együttest, de az 56-49-ről induló zárószakaszban az egész pályás letámadásra váltó londoniak rendre megakasztották a hazai akciókat, és végül ők győztek. Ettől függetlenül a diósgyőriek ünnepelhettek, mivel 135-121-es összesítéssel megnyerték a párharcot, s fennállásuk során – és egymás után – másodszor az Euroliga főtábláján bizonyíthatnak. A Lions a második vonalnak számító Európa Kupával vigasztalódhat.    

DVTK HUN-Therm – London Lions (brit) 72-73 (15-19, 14-14, 27-16, 16-24)
DVTK:
 Aho N. 9/3, Charles 14/3, Lelik12/6, Jovanović 9/6, Garbin 16/12. Csere: Grigalauskytė 5, Kányási 7/3, Toman, Tenyér.
London: Landrum, Syntsina, Winterburn, Samuelson, Gustafson. Csere: Fagbenle, Katanić, Wilkinson, Beckford-Norton.

Továbbjutott: a DVTK, 135-121-es összesítéssel.

A DVTK az Euroliga jövő szerdán rajtoló alapszakaszában a címvédő török Fenerbahcével, az olasz Schióval – Juhász Dorka csapatával -, a Bernáth Rékával felálló lengyel Lublinnal, a spanyol Valenciával és Zaragozával, a francia LDLC ASVEL-lel, valamint a szintén selejtezőből feljutott – és Gereben Líviát alkalmazó – romániai Sepsi-SIC együttesével csap össze.

A magyar bajnok – és tavaly Euroliga-győztes – Sopron Basket anyagi problémák miatt visszalépett a nemzetközi kupaküzdelmektől, így az NB I-ben második SERCO UNI Győr került alanyi jogon a főtáblájára. A Rába-partiak a B csoportban a Kiss Virágot és Studer Ágnest foglalkoztató török Mersinnel, a spanyol Salamancával, a cseh USK Prahával, a francia Villeneuve d’Ascq LM-mel és Basket Landes-dal, az olasz Bolognával, továbbá a lengyel Polkowice és a török Besiktas selejtezőjének a győztesével találkozik.

Az egy hét múlva esedékes nyitányon mindkét magyar csapat Franciaországba utazik: a győriek Villeneuve d’Ascq-ban, míg a miskolciak az LDLC ASVEL villeurbanne-i csarnokában lépnek pályára.

A csoport:
    
DVTK HUN-THERM
Schio (olasz) – Juhász Dorka
Lublin (lengyel) – Bernáth Réka
Sepsi-SIC (romániai) – Gereben Lívia
Fenerbahce (török)
Valencia (spanyol)
Zaragoza (spanyol)
LDLC ASVEL (francia)

B csoport:
    
SERCO UNI GYŐR
Mersin (török) – Kiss Virág, Studer Ágnes
Salamanca (spanyol)
USK Praha (cseh)
Villeneuve d’Ascq LM (francia)
Basket Landes (francia)
Bologna (olasz)
Polkowice (lengyel)/Besiktas (török)

Forrás: DVTK.eu / MTI

Női kosárlabda Euroliga: a DVTK a London Lions ellen lép parkettre a selejtezőben

Post Views: 34

JochaPress