Hotel a kerekeknek? – Új piac az autógumi szektorban

Autó

2016. április 25. hétfő, 13:07

Tízből egy gumit tárolnak a magyar autósok kerékhotelben, derült ki az évente több tízezer gumiabroncs-cserét végrehajtó, a szegmensben piacvezető Abroncs Kereskedőház adataiból. A tíz éve még szinte ismeretlen szolgáltatás mára népszerű lett elsősorban az üzleti flottát üzemeltető cégek számára. A téli-nyári abroncs átcserélési szezon egyébként hetekkel később indult el idén, mert senki sem hitte el, hogy nem lesz több havazás.

Míg Lengyelországban 10 autósból 5 már kerékhotelben tárolja abroncsait, addig Magyarországon mindössze egy gépjármű tulajdonos veszi igénybe. Ezek döntő többsége is inkább céges autók használója, akinek a munkaadója fizeti a kényelmi szolgáltatást. Pedig a kerékhotel nem omladozó raktárakat jelent, az elmúlt években jelentős fejlesztéseket hajtottak végre a szektorban. Ezek közül kiemelkedik az Abroncs Kereskedőház beruházása, amelybe 9 telephelyről naponta szállítják a gumikat. A cégcsoport az elmúlt években összesen 2,5 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre a Komárom-Esztergom megyében található Baj községben, ahol csaknem száz embernek adnak munkát. Itt 120 ezer autógumit tárolnak két szezon között, a cég piacvezető e szegmensben.

kerékhotel1

Penziás Gábor, az Abroncs Kereskedőház Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta: Magyarországon is egyre népszerűbb a külföldön már széles körben használt kerékhotel szolgáltatás, amely a szakszerű tároláson kívül számos más szolgáltatást is foglal magában. Jelenleg a felmérések szerint Budapesten és vidéken mintegy kétszáz helyszínen tárolnak a holtidőszakban – megfelelő, napfénytől védett körülmények között – autógumikat. A szolgáltatást főként üzleti flották és azok üzemeltetői veszik igénybe, de egyre több magánszemély dönt úgy, hogy nem viszi haza a gumiabroncsait. Akik viszont mégis úgy döntenek, hogy otthoni körülmények között szeretnék tárolni, a szakemberek azt tanácsolják, hogy napfénytől védett, zárt helyen tárolják, hiszen így nem romlik az élettartama.

Míg az elmúlt években március 15-e után megkezdődött a téli – nyári gumicsere, addig idén kivártak az autósok, mert az enyhe tél miatt attól féltek, hogy március végére ismét visszatér a hó. Aztán az április eleji hirtelen meleg miatt szinte megrohamozták a szervizeket. Érdekes, hogy az országrészek között is nagy különbségek vannak, míg a Dunántúlon már április elején feszített munka folyt, addig a keleti országrészekben alig indultak el az autósok kereket cseréltetni, fejtette ki Tiszay Árpád, az Abroncs Kereskedőház Kft. kereskedelmi vezetője a cég kétezer partnerétől beérkezett információk alapján. Az előrejelzések szerint május első hetére enyhül a nagy roham, jelenleg minden gumiszervizükben telt ház van.

kerékhotel2

A válság következményeként egyébként valamelyest felborult a megszokott téli – nyári átállási rend. Több autós – vélhetően anyagi okok miatt – inkább egész évben koptatta autója gumiját. Ez a jól megfigyelhető trend az elmúlt két évben kezdett helyrebillenni. A nyári gumi téli használatának veszélyeiről már sok figyelemfelkeltő kampány szólt, azonban a téli gumi nyári használata is kockázatokkal jár, hangsúlyozta a szakember. Egy jó minőségű nyári abronccsal felszerelt autó fékútja közel harmadával is rövidebb lehet, mintha téli abroncs feszülne a kerekeken. Sőt, a hírek szerint baleset esetén a biztosítók is vizsgálni fogják, hogy milyen gumi volt a kárt okozó autón.

A téli gumit használók aránya Angliában a legalacsonyabb Európában, a kontinens átlaga 43 százalék. Az itthoni arány ennél valamivel jobb, de pontos számot nehéz mondani, hiszen a kontinens számos országával ellentétben nálunk nem kötelező, csak erősen ajánlott a téli gumi használata a jelenleg használt csaknem négymilliós közúti járműállományon.

Forrás: www.formula.hu – RSS