Tavasszal nem volt félelmetes otthon a Ferencváros

A Ferencváros a decemberi, az Újpest elleni vereséggel kezdődően nyolc hazai bajnokijából csak négyet nyert meg. A Videoton FC 2015. április 12. óta nem aratott ilyen fölényes győzelmet, az MTK legutóbb 2014. augusztus 23-án kapott bajnoki mérkőzésen öt gólt, éppen a Viditől. Március 8. óta először úszott meg a Vasas egy bajnoki mérkőzést kapott gól nélkül.

VIDEOTON FC–MTK BUDAPEST 5-0 (2-0)
Gólszerzők: Nego (5., 83.), Grgić (10. – öngól), Tischler (64.), Suljić (66.)

– A Videoton FC 2015. április 12. óta nem aratott ilyen fölényes győzelmet. Akkor a Haladás ellen győzött 7-0-ra.
– Horváth Ferenc együttese rendelkezik a mezőnyből a leghosszabb hazai veretlenségi sorozattal. 2015. augusztus 8. óta tizenöt pályaválasztóként játszott mérkőzésén 39 pontot gyűjtött.
– A mérkőzés kimenetelét alapvetően befolyásolta a korábbi Vidi-játékos, Torghelle Sándor piros lapja (24. perc).
– A Videoton FC a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén 13 pontot szerzett. Csak az egyetlen nem megnyert mérkőzésén (a Vasas elleni 2-2-n) kapott gólt.
– A székesfehérváriak tavasszal eddig csak két meccsükön maradtak gólképtelenek. Loïc Nego beérte az eddig egyedül vezető Feczesin Róbertet a tavaszi házi góllövőlistán.
– Az MTK legutóbb 2014. augusztus 23-án kapott bajnoki mérkőzésen öt gólt. Éppen a Videoton FC-től!
– Teodoru Vaszilisz legénysége az első hat tavaszi bajnokiján 14, a legutóbbi heten pedig csupán 8 pontot gyűjtött. Már lezárta idegenbeli szereplését a 2015–2016-os idényben, vendégként tavasszal nyeretlen maradt. Ősszel is csak a Vasas és a Puskás Akadémia ellen győzött.
– A Videoton FC még szombaton az Újpest ellen javíthat, de mindkét csapat a gyenge idegenbeli mérlege miatt nem tudott közelebb kerülni a Ferencvároshoz. Az 52 pontos Vidi 13, az 51 pontos MTK 13 pontot szerzett vendégként.

PAKSI FC–SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS 2-3 (1-0)
Gólszerzők: Gévay (27.), Papp K. (78.), illetve T. Wils (73.), Rodenbücher (82., öngól), Gaál (94.)

– A Haladás a legutóbbi hat mérkőzésén veretlen maradt. Idegenben a legutóbbi három meccsén hét pontot gyűjtött.
– A Paks a legutóbbi hat fordulóban csupán egy pontot szerzett.
– Csertői Aurél együttese a legutóbbi három hazai mérkőzését elveszítette. Ilyen rossz sorozata a 2012–2013-as idény zárása óta nem volt a zöld-fehéreknek.
– A hazaiak közül ketten is, Gévay (62.) és Szabó János (93.), piros lapot kaptak.
– Az elmúlt két évben a mostanit megelőzően csupán egyszer kapott három gólt otthon a Paks: ősszel a Ferencváros ellen.
– A Haladás vendégként először szerzett három gólt a bajnokságban a Ferencváros elleni, 2013. november 10-i 3-0 óta.
– A szombathelyiek, igaz, két mérkőzéssel többet játszva, mint 2014–2015-ben, pontosan kétszer annyi pontot gyűjtöttek eddig, mint az előző idényben.
– A Haladás az utolsó fordulóban elérheti még az 53 pontot, ami eddigi rekordja az élvonalban (2008–2009).

BUDAPEST HONVÉD–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Baráth (30.), Vasziljevics (36.), illetve Laczkó (25.)

– Az idegenbeli vereséggel a Békéscsaba elbúcsúzott az első osztálytól, már nem előzheti meg legalább két riválisát.
– Laczkó Zsolt a 92. percben piros lapot kapott. Ő volt a második olyan játékos (a paksi Gévay Zsolt után) a fordulóban, aki gólt szerzett, de utána kiállította a játékvezető. A korábbi válogatott játékos tavasszal már másodszor járt így! (Februárban a Videoton FC ellen is piros lapot kapott, előtte pedig gólt szerzett.)
– A háromgólos Laczkó eddig a Békéscsaba tavaszi házi gólrekordere.
– A lila-fehérek az első négy tavaszi idegenbeli bajnokijukon hat, az utolsó négyen három pontot szereztek. Még nagyobb a kontraszt, ha azt emeljük ki, hogy az első négyen veretlenek maradtak, a második négyből hármat elveszítettek.
– Baráth Botond és Dusan Vasziljevics is a második bajnoki gólját szerezte. Mindketten a Ferencváros elleni hazai 2-1-nél találtak a kapuba.
– Marco Rossi együttese az idény során másodszor verte meg pályaválasztóként egy góllal a Békéscsabát. A kispestiek tavasszal a Bozsik Stadionban, bajnoki találkozón, kizárólag a Haladástól kaptak ki. (Kétszer is.)
– A Bp. Honvéd a hazai bajnoki mérkőzései pontosan felén legalább két gólt szerzett.

VASAS–PUSKÁS AKADÉMIA 1-0 (1-0)
Gólszerző: Korcsmár (7.)

– A Németországból hazatért Korcsmár Zsolt a csapata szempontjából a lehető legjobbkor szerezte meg első tavaszi gólját. A korábbi válogatott védő ezt megelőzően legutóbb 2010. május 23-án szerzett gólt a magyar élvonalban, még az Újpest tagjaként, éppen a Vasas ellen.
– A piros-kékek tavasszal mindössze a harmadik bajnoki győzelmüket érték el. Mindhárom egygólos hazai győzelem volt.
– Március 8. óta először úszott meg a Vasas egy bajnoki mérkőzést kapott gól nélkül.
– A két klub közös élvonalbeli történetének harmadik mérkőzésén született meg az első Vasas-győzelem, sőt az első pontszerzés is. A korábbi két találkozót a felcsútiak nyerték meg.
– A Puskás Akadémia augusztus 29. óta (leszámítva a bajnok Ferencváros elleni két mérkőzését) először nem szerzett gólt idegenben.
– A felcsúti együttes mindössze négy pontot szerzett a tavaszi idegenbeli mérkőzésein.
– A Vasas hazai mérkőzései közül csak a Ferencváros ellenin volt magasabb a nézőszám. A találkozót 3400-an látták a Fáy utcában.

DVSC-TEVA–DIÓSGYŐRI VTK 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Jovanović (13.), Takács T. (19.), Bódi (69.), illetve Egerszegi (43.)

– Kondás Elemér együttese kiváló hazai mérleget ért el 2016 tavaszán. Hét bajnokit vívott otthon, hatot megnyert, hármon még gólt sem kapott.
– Az előző fordulóban, a Haladás elleni idegenbeli 2-2-n is szerzett gólt Jovanović és Takács. Ezúttal még Bódi Ádám is hozzátett egyet.
– Takács Tamás ősszel még a Diósgyőr játékosa volt. Jó igazolásnak bizonyult, csak a bajnokságban öt gólt szerzett.
– Bódi Ádám „keretbe foglalta” 2016-os hazai teljesítményét: az első és az utolsó mérkőzésen szerzett gólt.
– A Diósgyőr tavasszal, ha úgy tetszik, Egervári Sándor irányításával, először kapott ki egy elveszített mérkőzés után újra.
– Egerszegi Tamás a diósgyőriek legutóbbi két idegenbeli mérkőzésén három gólt szerzett. Egyébként első élvonalbeli gólját, még az Újpest játékosaként, 2011 augusztusában, éppen Debrecenben (természetesen nem ezen a pályán) szerezte. Az is egy vesztes meccs volt, Bódi Ádám akkor is szerzett egy gólt a hazaiak három találatából.
– A Loki 2008 óta minden hazai tétmérkőzését megnyerte a DVTK ellen.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–ÚJPEST FC 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Varga R. (43.), Litauszki (53. – öngól), illetve Andrics (6.), Lencse (40.)

– A 2009–2010-es idény óta először fordult elő, hogy egy szezonon belül a lila-fehérek kétszer is veretlenek maradjanak a Ferencváros vendégeként. Akkor egy Ligakupa- és egy bajnoki meccset játszottak le, összesen négy pontot szerezve.
– A Ferencváros a decemberi, az Újpest elleni vereséggel kezdődően nyolc hazai bajnokijából csak négyet nyert meg.
– Thomas Doll együttese a Groupama Aréna megnyitásától kezdve 2016. március 5-ig egyszer sem kapott két gólt hazai bajnokin. Azóta ellenben hatból háromszor!
– A bajnokcsapat, beleértve az emlékezetes debreceni mérkőzést is, amelyen veresége ellenére bajnok lett a Fradi, a legutóbbi hat bajnoki találkozójából csak kettőt nyert meg.
– Az Újpest számára nyilván jó eredmény a bajnok otthonában elért döntetlen, de Nebojsa Vignjevics együttese egyetlen tavaszi győzelem nélkül zárta 2016-os idegenbeli szereplését. A második helyen kezdte a tavaszt, s hatodiknál jobb már nem lehet.
– Varga Roland két tavaszi derbit játszott eddig a Ferencváros játékosaként egykori klubja ellen, 2015-ben és 2016-ban lőtt gólt az Újpestnek.
– Nemanja Andrics a negyedik gólját szerezte tavasszal a bajnokságban. A négy meccs közül csak egyet nyert meg az Újpest. Lencse László ugyancsak négy bajnokin szerzett gólt lila-fehérben, de azok között sem volt győztes mérkőzés.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS