
Egykori balul elsült igazolásinkból szemezgettünk.
Hosszú és rögös utat tett meg a Bayern München, mire végre ismét megkérdőjelezhetetlenül a világ szűk elitjébe jutott.
Ezen az úton számos olyan játékosunk volt, akik képességeik vagy a Münchenben mutatott formájuk alapján aligha álltak készen arra, hogy a nagy áttörésben szerepet vállaljanak. Annak ellenére, hogy – ha másként nem, médiaszinten – sok esetben komoly reményeket fűztek hozzájuk a klubvezetők.
E cikkben ezen külföldi igazolásink közül szemezgettünk. Utánajártunk, távozásuk óta mi történt ezekkel a srácokkal.
Julio Dos Santos
A paraguay-i játékos 2006 és 2008 között volt a Bayern igazolt játékosa. Érkezésekor voltak olyan vezetői nyilatkozatok, hogy ő lehet Michael Ballack utódja. Ez olyannyira nem valósult meg, hogy mindösszesen 9 tétmérkőzésen szerepelt a profik között. 2007 tavaszán kölcsönben a Wolfsburg játékosa volt, egy súlyos sérülés miatt azonban egyáltalán nem jutott lehetőséghez. 2007 őszén pedig a spanyol Almeriához ment kölcsönbe, ahonnan már nem is tért vissza, 2008 elején a brazil Porto Alegréhez ment – szintén kölcsönben.
A három sikertelen kölcsönadás után a brazil Paranaese játékosa lett, 2009-ben ment vissza (ismét kölcsönben!) nevelőegyesületéhez, a Cerro Portenóhoz. Ahol aztán ismét alapemberré vált. 2011-ben a Copa Libertadores elődöntőjébe jutottak.
Jelenleg 30 éves. A paparguay-i válogatottnak legutolján 2011-ben volt tagja. Ott volt a 2006-os VB-n, 2005-ben ő lett Paraguay legjobb futballistája.
Edson Braafheid
Louis van Gaal nagy ‘felfedezettje’. 2009 nyarán érkezett a Twentéből. Philipp Lahm jobboldalra helyezése miatt beállt űr egyik sikertelen megoldási kísérlete volt a baloldalon.
Összességében két félévet töltött el Münchenben, 9 bajnokin lépett pályára. Rögtön 2010 tavaszán már a Celtichez került kölcsönben. 2011-et pedig már a Hoffenheimnél kezdte. Ahol ugyan már rendszeres játéklehetőséghez jutott, de maradandót ott sem tud(ott) nyújtani. Az előző szezont például kölcsönben a Twenténél töltötte. Idén még nem lépett pályára a Bundesligában.
Ami a legfurcsább benne, hogy ő egyébként a 2010-es VB-döntőn is pályára lépett csereként (Javi Martínez pedig a padról figyelte esetlen mozdulatait) Utoljára több, mint két éve volt válogatott. Ő is 30 éves.
Ali Karimi
Ázsia Maradonája kétségkívül az iráni labdarúgás egyik, ha nem legnagyobb figurája. Felix Magath időszakában volt a Bajorok játékosa, 2005-ben érkezett, 2007-ben távozott. Rendszeres játéklehetősége ellenére Európában nem tudta megmutatni, miért is akkora kedvenc hazájában. 2011-ben egyébként egy rövid ideig a Schalke játékosa is volt, ugyancsak Felix Magath irányítása alatt.
A köztes időben és azóta hazájában játszik (egy évet eltöltött Katarban is). 125-szörös iráni válogatott. 2012-ben második lett az Ázsia legjobbja választáson (2004-ben meg is nyerte a díjat). Jelenleg még aktív, 35 évesen a Tractor Sazi játékosa.
Vahid Hashemian
Az iráni játékos mindössze egyetlen szezont húzott le Münchenben, a 2004/05-ös szezonban 15 tétmeccsen lépett pályára, többnyire csereként. Csatárként egyetlen egy gólig jutott. A legendás freiburgi 7-0-s kupasiker során ő lőtte a hetedik gólt…
Azóta volt a Hannover, majd ismét a Bochum játékosa – ezekben a csapatokban azért már inkább képes volt tartani a színvonalat. Egy évet pedig hazájában is lehúzott. 2012-ben fejezte be pályafutását, jelenleg egy hamburgi ötödligás csapat edzője.
Jose Ernesto Sosa
Jose Ernesto Sosa egyike azon pórul járt külföldi játékosainknak, akikben egyébként a képességek meglettek volna, hogy karriert fussanak be. 2007 nyarán érkezett Münchenbe, két teljes és egy csonka évet húzott le a Bayernnél, ahol időről időre megkapta a bizonyítási lehetőséget, részsikereken kívül (a Getafe ellen például ő adta a mindent eldöntő gólpasszt) azonban többre nem futotta. Rövid ideig ismét az argentin Estudiantes játékosa volt.
Azóta egy évet lehúzott már az akkor már formálódó Napolinál, 2011 óta pedig az ukrán Metalist Kharkov játékosa.
2008-ban olimpiai bajnok lett, ötször szerepelt a felnőtt argentin válogatottban. Legutolján 2010-ben. Jelenleg 28 éves.
Breno
A brazil védő az egyetlen a listán, aki jelenleg is a Bayern Münchennél dolgozik. Csak éppen nem, mint futballista. A Sao Paolo egykori húzóembere 2008 elején érkezett Münchenbe. Mint az akkoriban bemutatkozó más játékosaink számára, neki is egy elég hálátlan szerep jutott, hiszen éppen azokban az években kellett volna berobbannia, amikor Oliver Kahn visszavonulása után a Bayern védekezése korszakos mélyponton mozgott (például Holger Badstubernek mégis sikerült).
Ő is szerepelt kölcsönben, a Nürnberg csapatánál , súlyos sérülés miatt azonban itt sem tudta elkapni a fonalat. Louis van Gaal második évében aztán már több lehetőséget kapott, nagyon kevés sikerrel. Még a Finale Dahoam évét is a Bayern játékosaként kezdte, a házgyújtogatással azonban elég alaposan elvágta magát.
Szabadulása után most a Bayern amatőrcsapatánál edzőként dolgozik. Aligha fog már futballistaként brillírozni Európában, a Sao Paolo azonban jelezte, érdeklődnek iránta. Breno még mindig csak 24 éves.
Takashi Usami
Az első távol-keleti játékosunk, akit az egyik legnagyobb japán tehetségként harangoztak be. Hivatalosan kölcsönben szerepelt a Bayernnél a Finale Dahoam évében. Akkor még tiniként. Főként az amatőrcsapatban kapott lehetőséget, de Jupp Heynckes öt alkalommal is bizalmat szavazott számára, közte két alkalommal kezdőként.
Technikailag képes volt kivívni az elismerésünket, ám fizikálisan nagyon nem illett bele a Bundesliga közegében. 2012 nyarán a Hoffenheim játékosa lett, ahol ugyan rendszeres játéklehetőséget kapott, de főként fizikális hátrányai miatt képtelen volt kitűnni. 2013 nyarán pedig visszatért a Gamba Osakához.
Egyelőre tehát számára ennyi volt az európai kaland. De még mindig csak 21 éves.