Így vélekedik Alonso az új időmérőről

F1

2016. március 15. kedd, 12:03

A kétszeres F1-es bajnok spanyol pilóta úgy véli, a csapatok hamar kiismerik majd az új kvalifikációs rendszert, és inkább attól fél, hogy a rajongók hogyan fogják fogadni azt.

Nagyon apró változtatásoktól eltekintve a Forma-1 időmérő-rendszere 2006-tól ugyanolyan, s bár idén maradni fog a három részes szisztéma, másfél percenként búcsúzni fogunk egy-egy pilótától. Fernando Alonso úgy véli, hogy a csapatok elég felkészültek ahhoz, hogy kezelni tudják majd a megváltozott helyzetet.

„Nagyon sok tehetséges és okos emberünk van, akik tökéletesen megértik majd a szabályokat, és mindenütt ez fog történni” – nyilatkozta a McLaren pilótája a Bakuban tartózkodó újságíróknak. „Biztosan lesz egy megfelelő matematikai megoldás arra, hogy a helyes dolgot csináljuk, így nem hiszem, hogy idő kell majd ahhoz, hogy hozzászokjunk. A pilóták számára sem lesz nagy a változás – a lehető legmegfelelőbb időben kell nagyon gyors köröket futnunk.”

A spanyol inkább amiatt aggódik, hogy az új rendszer nem fogja elnyerni a rajongók tetszését, annak túlkomplikáltsága miatt. „Kívülről nézve nehezebb lesz, hiszen el kell telnie pár versenynek, amíg megszokják a változást. Szerintem nem kellett volna módosítani rajta, hiszen a Forma-1 néha nagyon komplex tud lenni, és az emberek nehezen értenek meg dolgokat belőle. Egy dolgot nem volt nehéz – az időmérőt -, aztán mégis megváltoztattuk. Meglátjuk, hogyan fognak alkalmazkodni hozzá” – tette hozzá Alonso.

Forrás: www.formula.hu – RSS