Indianapolis: Visszatérés a majdnem végzetes bukás helyszínére

USA

2016. április 7. csütörtök, 15:43

Mindig érdekes belegondolni, hogy mi zajlik le egy autóversenyző fejében, amikor először látogat el újra arra a pályára, ahol legutóbbi ottjártakor súlyos sérüléseket szerzett. James Hinchcliffe pályára gördült Indianapolisban.

A kanadai Hinchcliffe a tavalyi szezon egyik legnagyobb balesetét szenvedte el az Indianapolis 500 edzésén, amikor 367 km/órás sebességgel csapódott az oválpálya falának. Nem csak autója tört össze alaposan, hanem ő maga is megsérült, amikor a felfüggesztés egy darabja átszúrta a lábát, és rengeteg vért veszített, mielőtt stabilizálni tudták az állapotát.

james-hinchcliffe

A Schmidt Peterson Motorsport pilótájának azonban sikerült teljesen felépülnie az év során, így idénre visszatért csapatához, és újult erővel vágott bele a 2016-os IndyCar-szezonba. A négyszeres futamgyőztes az első két verseny után csapatával Indianapolisba utazott a mezőny kollektív tesztjére, és szerdán pályára is lépett ott, első alkalommal balesete óta.

„Nem voltak aggályaim, egyáltalán nem” – kezdte magyarázni érzéseit Hinchcliffe a kíváncsiskodó sajtó számára. „Ez a munkám, és egyúttal ez a szenvedélyem is. A versenyzés sohasem volt számomra olyasvalami, amitől féltem, és nagyon remélem, hogy soha nem is lesz olyan. Persze mindenkinek a tavalyi történések jártak a fejében, mielőtt megérkeztünk volna ide, de ez csak addig tartott, amíg meg nem tettük az első köröket.”

„Nehéz volt, hogy ki kellett hagynom tavaly. Nagy csapásként éltem meg, hogy a tévében kellett néznem, amint a barátaim és a kollegáim mind rajthoz állnak a világ legnagyobb versenyén. Számunkra ez a Super Bowl, erre nagyobb hangsúlyt fektetünk a szezonban, mint bármi másra. Így az összes kihagyott versenyem közül ezt volt a legnehezebb megemészteni. Nagy elégtételt jelent számomra, hogy lehetőségem volt visszatérni.”

Hinch számára az idei évad nem indult jól, hiszen az első két futamot a mezőny hátsó felében zárta. A tavaly futamgyőzelmet is szerző kanadai legjobb eredménye Indianapolisban a 2012-es 6. hely, és eltökélt célja, hogy idén javítson ezen, annál is inkább, hiszen a világ egyik leghíresebb autóversenyének a jubileumi 100. kiírását rendezik meg idén május 29-én.

Forrás: www.formula.hu – RSS