Női U19: nem bírtuk megszorítani Svájcot

A keddi mérkőzés után kissé fáradt korosztályos magyar női válogatott nagyarányú vereséget szenvedett az Eb-elitkör második mérkőzésén.

Igazi futballidő várta a női U19-es Eb-elitkör játékosait és a szurkolókat Szombathelyen, ahol délután a korosztályos magyar válogatott ellenfele Svájc válogatottja volt. Az erőviszonyok az első játéknap után nem rajzolódtak ki igazán, hiszen egy egygólos és egy kétgólos döntetlen született a csoport két mérkőzésén, előzetesen annyit azért tudni lehetett, hogy a svájciak előrébb járnak csapatunknál, így nehéz meccsre számíthatnak fiataljaink.

A svájci csapat kezdés után nekiesett a magyar válogatottnak, és nem hagytak kétséget afelől, hogy győzni akarnak. A harmadik percben meg is szerezték a vezetést, így Kaján Zsanettéknek gyorsan rendezniük kellett a sorokat, és bár a játék kiegyenlítettebbé vált, továbbra is ellenfelünk maradt lendületben. A 27. percben a fölényük góllá érett, Cinzia Zehnder fejjel talált a kapunkba egy pontrúgás után. A félidő második felében ugyan eljutottunk a svájci kapuig, de igazán nagy veszélyt nem tudtunk kialakítani. Sajnos a svájci válogatott tudott: a félidő hosszabbításában Widmer talált be, így 3-0-ás svájci vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok.

Kettős cserével próbálta frissíteni csapatát Turtóczki Sándor, pályára lépett Szakonyi Emese és Kun Barbara is. Talán ennek is köszönhetően a második félidő kiegyenlítettebb játékot hozott, de hiába jutottunk el helyzetig, nem tudtuk megszerezni a szépítő gólt. Ellenben a svájci csapat újra betalált: 82. percben Mégroz volt eredményes, ezzel be is állította a 4-0-ás végeredményt. Folytatás vasárnap Norvégia ellen.

– Sajnos az első mérkőzést nem sikerült igazán kipihenniük a lányoknak – mondta a mérkőzés után Turtócki Sándor szövetségi edző. – A csapatunk nincs hozzászokva ahhoz, hogy három nap alatt két ilyen színvonalú meccset játsszon, emiatt megszorítani sem tudtuk ellenfelünket. Ráadásul a kezdeti bizonytalanságunkat könyörtelenül kihasználták, ekkor még felálltunk, és egyenlő ellenfelei voltunk a svájciaknak. A második kapott gól elkerülhető lett volna, és meg is pecsételte a sorsunkat: kétgólos hátrányban futottunk az eredmény után, kinyíltunk, és ez további lehetőségeket jelentett az ellenfélnek. Svájc válogatottja nagyobb játékerőt képvisel a miénknél, így a maximumot kellett volna kihoznunk magunkból ahhoz, hogy felvegyük velük a versenyt. Ez ma nem sikerült. Norvégia ellen remélhetőleg sokat számít majd a plusz egy pihenőnap, frissebb lesz a játékunk, és sikerül megszorítanunk őket.

Svájc-Magyarország: 4-0 (3-0)
Magyarország: Schildkraut Fruzsina – Kiss Gabriella, Németh Hanna, Turányi Lilla, Csányi Diána (Kun Barbara 46.) – Kocsán Petra (Krascsenics Csilla 86.), Farádi-Szabó Edina, Gruber Brigitta – Gelb Mónika (Szakonyi Emese 46.), Kaján Zsanett, Krascsenics Petra

A csoport másik mérkőzésén:
Norvégia-Oroszország: 1-0

Április 10., vasárnap:
Oroszország-Svájc, 14.00 (Bük)
Magyarország-Norvégia, 14.00 (Szombathely, Király Sportcentrum)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS