Indulásra készen

A Kovács Zsófia, Schermann Bianka, Böczögő Dorina, Makra Noémi, Péter Sára, Székely Zója (tartalék) összeállítású női válogatott a férfiakkal együtt szombaton indul a stuttgarti olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a női válogatottra indulás előtt még vár egy szólítás, pénteken reggel 9:00 órától a budapesti Tornacsarnokban. A csapat ezt követően, szombat reggel közvetlen járattal utazik Ferihegyről a megmérettetés helyszínére. A lányok első hivatalos edzése Stuttgartban szeptember 29-én vasárnap lesz, a pódiumedzésre pedig október 1-jén 18:00-20:00 között kerül sor.


A Nemzetközi Torna Szövetség versenykiírása alapján a mieink számára a kvalifikáció október 5-én 18:00 órától indul, a csapat felemáskorláton kezd. A magyar hölgyek a női selejtezők második napján, a 11. csoportban lépnek a szerekhez, és már azon a napon kiderül, hogy lett-e egyéni összetett döntős vagy szerenkénti finálés tornászunk, illetve a csapat milyen eredményt ért el. Az együttes esetében az 5/4/3 szisztéma van, vagyis az öt versenyzőből 4 megy fel a szerre, és a 3 legjobb gyakorlat számít a végelszámolásnál.

A stuttgarti olimpiai kvalifikációs világbajnokságot október 4-13. között rendezik meg, ahol csapatban, egyéni összetettben és szerenként is lehet olimpiai kvótát szerezni. Altorjai Sándor, a MATSZ főtitkára az olimpiai kvótaszerzés kapcsán a következőket emelte ki: a 2018-as vb-n már 3 csapat szerzett kvalifikációt, így most további 9 együttes kaphat kvótát a selejtezőben elért helyezések alapján, természetesen a már 3 kvótás országot kiveszik a rangsorolásból. Az egyéni összetettben a nőknél 20 kvótát (országonként csak egyet)  osztanak ki a selejtezőben elért eredmények alapján, de ott is kiveszik a már 12 kvótát kapott nemzet csapatainak tornászait. A harmadik lehetőség a szerenkénti fináléban van, ahol az első három helyezett automatikusan ott lehet Tokióban. A sorból itt is kikerülnek a 12 csapattal kvalifikálódott versenyzők és az egyéni összetett alapján kvótások is, vagyis akár a finálé 8. helyezettje is begyűjthet egy kvalifikációt. Ha a finálé mind a 8 versenyzője rendelkezik már kvótával, akkor az egyéni összetettre száll tovább a kvalifikáció lehetősége.

Altorjai Sándor, csapatvezető, MATSZ-főtitkár: A női csapat esetében az az elvárásunk, hogy a 12-18. hely között végezzenek, ott olyan szűk a távolság a csapatok között, hogy szinte napi szinten dől el, ki, hol helyezkedik el a rangsorban. Az olimpiai kvalifikáció rendszere nem túl egyszerű, de nem a vb az utolsó lehetőség a kvótaszerzésre, a Világkupa-szérián még van további lehetőség, illetve a kontinentális versenyeken is kiosztanak még minimális számú kvótát.

Draskóczy Imre, női szövetségi kapitány: Csapateredményben azt várom, hogy elérjük ugyanazt a helyezést, mint Dohában. A tisztes helytállás a cél, rontás nélküli gyakorlatokat szeretnék látni. Természetesen Kovács Zsófitól egyéni összetett finálét szeretnénk, és reménykedem, hogy Makra Noémi és Schermann Bianka összetettben megpróbálja felvenni a versenyt. Péter Sárától ugrásban azt várjuk, hogy az 5.4-es és az 5.0-ás kiindulójú két ugrásának pontszáma elérje a 14 pontos átlagot.

Részletes program, olimpiai kvalifikációs világbajnokság, Stuttgart:
Szeptember 28. – indulás Liszt Ferenc Repülőtér 2A, 8.45 (találkozó: 6.45)
Október 1.- pódiumedzés (nők) – magyarok 18:00-20:00
Október 2. – pódiumedzés (férfiak) – magyarok 13:00-16:00
Október 4. – selejtezők, 1. nap (nők)
Október 5. – selejtezők, 2. nap (nők) – magyarok 18:00-tól
Október 6. – selejtezők, 3. nap (férfiak) – magyarok 13:00-tól
Október 7. – selejtezők, 4. nap (férfiak)
Október 8. – női csapatverseny, döntő
Október 9. – férfi csapatverseny, döntő
Október 10. – női egyéni összetett döntő
Október 11. – férfi egyéni összetett döntő
Október 12. – szerenkénti döntők, 1. nap
Október 13. – szerenkénti döntők, 2. nap

Október 14. – hazaérkezés, Liszt Ferenc Repülőtér, 8.00