Inter Miami: “Egyetlen egyszer aggódtunk csak Messi szerződtetése miatt!”

Az Inter Miami társtulajdonosai, David Beckham és a Mas-fivérek az angol The Times című lapnak adtak interjút a napokban, amelyben további kulisszatitkokat árultak el Lionel Messi szerződtetéséről.

(Photo by Rich Storry/Getty Images)

Mint ismert, Messi sokakat meglepve, a mögöttünk hagyott nyáron az Inter Miami ajánlatát fogadta el. David Beckhamék most elárulták, hogyan sikerült az észak-amerikai profi labdarúgó-ligában (MLS) mindössze negyedik éve szereplő Miami-klubnak szerződtetni a nyolcszoros Aranylabdás klasszist.

“Mindig is tudtuk, hogy nem egyedül vagyunk a versenyben. Amikor először hallottam a Barcelona ajánlatáról, akkor bevallom megijedtem, aggódtam azon, hogy esetleg máshova szerződik majd. A Barca és Messi között különleges a kapcsolat, még úgy is, hogy méltatlanul kellett távoznia, még csak el sem búcsúzhatott. Ez volt az az egyetlen pillanat amikor elbizonytalanodtunk.” – kezdte Beckham.

“Úgy érzem Jorge (Mas), José (Mas) és én mindent megtettünk, amit csak lehetett. Amikor Messi felhívott bennünket, hogy a mi ajánlatunkat fogadja el, az valami elképesztő érzés volt! Még mindig libabőrös vagyok, ha rá gondolok!” – folytatta Beckham, akinek a gondolatait Jorge Mas a következőkkel egészített ki.

“Pusztán gazdasági szempontokat nézve, elképesztően nehéz dolgunk volt versenyezni. Miami városa is mögénk állt, Miami pedig egy olyan hely, ahol Messi is családja boldogan élhet! Van egy mondás mifelénk, hogy Miami az USA nem hivatalos fővárosa, egy sokszínű, kétnyelvű város, ahol a lakosság többsége spanyol származású Közép -és Dél-Amerikából. Azt gondolom ez is vonzóvá tett bennünket Messiék előtt.” – így Jorge Mas.

“Emlékszem azt kérdeztem Messitől, hogy vajon hány elit sportoló teheti meg, hogy egy egész ország futballját megváltoztassa?! Messi ide igazolt, az még csak a kezdet. Mindenki láthatta, hogy milyen hatással van a sportéletre az Egyesült Államokban. Közép -és Hosszú távon biztos vagyok benne, hogy még nagyobb hatással lesz mindenre, így a ligára is, amely szeretnénk, ha a világ egyik legjobb bajokságává váljon!” – fogalmazott Beckham társa, aki ha már említette a gazdasági oldalát az átigazolásnak, a The Times szerint Messi 2025-ig szóló szerződése szerint valahol 50 és 60 millió dollárt kereshet évente, ugyanakkor az előzetes becslések szerint az első közös 12 hónap után az Inter Miami bevételei lényegében máris megduplázódnak majd, és a 100 millió dollárt is meghaladhatják.

fociclub

A Inter Miami: “Egyetlen egyszer aggódtunk csak Messi szerződtetése miatt!” bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.