Ismét Sopron a házigazda

A szövetség elnöksége úgy döntött, hogy a 2016-os leány U18-as A divíziós kosárlabda Európa-bajnokság után a 2017-es kontinensviadalt is Sopron rendezheti meg. Csapatunk Görögországgal, Lettországgal ás Törökországgal került egy csoportba.

Lakner Gábor Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az európai kosárlabda-szövetség elnökségének döntése alapján 2017-ben, sorozatban másodszor, Magyarország rendezheti meg az U18-as A divíziós leány Európa-bajnokságot. A novemberi bejelentéskor még nem lehetett tudni, melyik város lesz a házigazda, mostanra dőlt el.

U18 leány Eb magyar-szerb 2

Lelik Rékáéknak bevált a soproni helyszín  •  Forrás: FIBA

„Szövetségünk elnöksége úgy döntött, hogy újra Sopronban lesz az Európa-bajnokság – tájékoztatta honlapunkat Bodnár Péter főtitkár. – Ideális a helyszín, hiszen a felújítást követően ugyanabban a létesítményben, egyszerre két pályán folyhat a küzdelem. A legutóbbi rendezés nagyszerűen sikerült, az is sokat nyomott a latban. A szereplés sem volt akármilyen, hiszen a magyar válogatott a világbajnoki részvételt érő ötödik helyen végzett. Rendkívül ígéretes korosztályról van szó, remélem, hogy a vébéről hazatérve még az előző évinél is jobb eredményt sikerül elérni.”

Sopronban 2016-ban kereken tíz év után rendeztek újra A divíziós leány Európa-bajnokságot. 2006-ban a Honti Kata vezette U20-as csapat ezüstérmet szerzett Oroszország mögött, míg legutóbb – ahogy arról már szó esett – az ötödik helyen zárt a Lelik Réka által irányított U18-as válogatott. A hazai közönség sokat segített, remélhetőleg 2017 nyarán hasonló hangulatban léphetnek pályára a lányok.

Balogh Judit együttese július 22-30-án az olaszországi Udinében szerepel az U19-es világbajnokságon, majd rövid szünetet követően augusztus 5-13-ig játszik Sopronban az U18-as Eb-n. A vb csoportbeosztása még nem ismert, de a kontinensviadal sorsolása már elkészült: a magyar válogatott Görögországgal, Lettországgal ás Törökországgal került egy kvartettbe.

Az U18-as A divíziós leány Európa-bajnokság mezőnyét Belgium, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Horvátország, Franciaország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Oroszország, Szerbia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország és Törökország alkotja 2017-ben.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS