Izgalmas összecsapásokkal folytatódik az OTP Bank Liga

Szombaton és vasárnap is három-három mérkőzést rendeznek az OTP Bank Liga harmadik fordulójában. A bajnok Bp. Honvéd az újonc Balmazújvárost fogadja. A listavezető Mezőkövesd a Ferencvároshoz látogat.

PAKSI FC–DEBRECENI VSC
(Szombat, Paks, 18.00)
Csertői Aurél együttese az előző teljes bajnoki idényben mindössze egy hazai bajnoki vereséget szenvedett, majd a mostani szezont 2-2-vel kezdte az Újpest ellen. A tolnai zöld-fehérek a mezőnyben eddig a legtöbb gólt kapták (ötöt), igaz, négy gólt szereztek. A DVSC 2000 óta nem kezdett ilyen rosszul, mint 2017 nyarán, akkor is két vereséggel indult az idény, de utána sorozatban hármat nyert a csapat. A Loki tavaly október vége óta tíz idegenbeli mérkőzéséből csak kettőt nyert meg. Pakson legutóbb 2016 áprilisában nyert.

SWIETELSKY HALADÁS FC–DIÓSGYŐRI VTK
(Szombat, Sopron, 18.00)
A Haladás az előző fordulóban, pályaválasztóként, nyert a Debrecen ellen, így egy győzelemmel és egy vereséggel áll a bajnokságban. Sopronban idén eddig éppen a Diósgyőr ellen aratta a legbiztosabb győzelmét, áprilisban 2-0-ra nyert a már Bódog Tamás által irányított borsodiak ellen. A DVTK a második fordulóban felcserélte a pályaválasztói jogot, így immár harmadszor játszik idegenben az idényben. Noha Bódog Tamás elégedetlen volt csapata kispesti teljesítményével, a mérleg nem rossz: győzelem az előző idény harmadik helyezettje, majd döntetlen a bajnok ellen. Érdekes: a Diósgyőr 1998 májusában nyert legutóbb élvonalbeli bajnoki mérkőzést a Haladás vendégeként.

BP. HONVÉD–BALMAZÚJVÁROS
(Szombat, Bozsik Stadion, 20.30)
A kispestiek az első két fordulóban is otthon játszottak, a Haladás ellen nyertek, a Diósgyőr ellen döntetlent játszottak. Utóbbival lezárták tizenegy győzelemből álló remek sorozatukat. Az újonc eddig idegenben szerepelt jobban, tekintve, hogy Felcsúton váratlan döntetlent ért el a Videoton vendégeként, majd otthon kikapott a Vasastól. Horváth Ferenc edző az első fordulóban pontot szerzett egykori klubja ellen, most nyilván hasonlót szeretne anyaegyesületének csapatával szemben is.

VASAS FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC
(Vasárnap, Szusza Ferenc Stadion, 18.00)
Ha akad csapat a mezőnyben, amelynek nem jön jól, ha pályaválasztóként játszhat, az a Vasas. A piros-kékek 2017-ben (albérletben) nyolc hazai bajnoki találkozón mindössze öt pontot szereztek, miközben legyőzték a bajnoki cím felé menetelő Bp. Honvédot. A 2017–2018-as idényben két tétmérkőzésen vannak túl pályaválasztóként, az Európa Ligában a jeruzsálemi Beitar, az OTP Bank Ligában pedig a Diósgyőr ellen kaptak ki, mondhatni simán. A Puskás Akadémia is idegenben szerepelt eddig jobban a mostani szezonban, mivel a Ferencváros ellen döntetlennel kezdett a Groupama Arénában, majd kikapott az „albérlőjétől”, a Videotontól Felcsúton.

VIDEOTON–ÚJPEST FC
(Vasárnap, Felcsút, Pancho Aréna, 18.00)
A Videoton mindkét eddigi bajnoki meccsét Felcsúton játszotta az idényben, az egyik újonccal, a Balmazújvárossal pályaválasztóként „ikszelt”, a másik, a Puskás Akadémia ellen vendégként nyert. Marko Nikolics együttese csütörtökön Bordeaux-ben játszott Európa Liga mérkőzést, immár harmadik hete úgy lép pályára a bajnokságban, hogy előtte a hét közepén a nemzetközi porondon is érdekelt volt. Az Újpest mind a két eddigi találkozóján 2-2-re végzett, előbb a Paks ellen idegenben, majd a Ferencváros ellen a Szusza Ferenc Stadionban. Nebojsa Vignjevics csapata április 22. óta csupán egyetlen bajnokiját nyerte meg, azóta idegenben nyeretlen.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Vasárnap, Groupama Aréna, 18.00)
A zöld-fehérek két döntetlent játszottak eddig, otthon a Puskás Akadémiával, majd idegenben az Újpesttel. Még nyeretlenek, de ez lesz az első bajnokijuk a szezonban, amely előtt nem játszottak Európa Liga-mérkőzést. Az elmúlt szűk egy évben, a Diósgyőr elleni 6-2 óta tizenhat hazai bajnokiból csupán hatot nyertek meg. Ha már a DVTK-t emlegettük: tavaly a Diósgyőr két megnyert mérkőzéssel a háta mögött, százszázalékos teljesítménnyel érkezett a Groupama Arénába. Miként most, az OTP Bank Liga másik borsodi csapata, a Mezőkövesd. Radványi Miklós együttese az első két fordulóban, egyedüliként a mezőnyből, csak győzött, előbb a DVSC ellen idegenben, majd a Paks ellen otthon.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS