Jól sikerült a Masters vb érmes csapatai tiszteletére tartott fogadás

BVLSZvacsoramestersvb

Jó hangulatban telt a Budapesti Vízilabda Szövetség által szervezett fogadás.

BVLSZvacsoramestersvb

Fotó: Boros Júlia

A nyári Masters vb nagy sikert aratott, hiszen négy arany (Millenium, YBL-Octopus, Budakalász, Bull’s Blood), három ezüst (Neptun, ESE, Vidám Vízilovak) és két bronzérmet (MAFC, Walrus) szereztek a magyar csapatok a viadalon, emellett még számtalan helyezés ütötte a magyar együttesek markát.

Most pedig a Budapesti Vízilabda Szövetség (BVLSZ) a siker okán, megvendégelte a kilenc együttest Budapest egyik éttermében.

Pázmányi Gábor oldalunknak elmondta: nagyon jó hangulatban telt a fogadás. Szinte az összes csapat képviseletében el tudott jönni valaki. Megegyeztünk, hogy a jövő évi Masters Eb után is szervezünk egy fogadást, tehát lesz folytatás – tette hozzá a BVLSZ elnöke.

Jövőre tehát a kranji esemény után ismét leülnek az érmes csapatok játékosai. A Masters Európa-bajnokságra augusztus 26. és szeptember 9. között kerül sor.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS