Kékszalag – Litkey Farkas tizenegyedszer is megnyerte a vitorlásversenyt

image Izgalmas, szoros versenyben Litkey Farkas és csapata nyerte a 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíjat, ezzel 11. alkalommal diadalmaskodott a vitorlásversenyen.

    Litkey Farkas idén az EvoPro magyar mérnökiroda színeiben indult a Lisa nevű hajóval, amellyel 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben diadalmaskodott.
    A verseny honlapján követhető élő közvetítés során a győztes elmondta: nehéz küzdelemben nyerték meg a versenyt, első alkalommal történt, hogy két hajó – a Principessa és a Raffica – is gyorsabb volt náluk. Király Zsolt, a Raffica kormányosa kilencedszer lett második. Mint mondta, gyorsabb hajóval kaptak ki, nem lett volna szabad elengedniük a Lisát.
    Littkay szerint segítségükre volt, hogy a szigligeti öbölben legyengült a szél, illetve a parti szél is őket segítette. Utóbbi a vártnál egy órával korábban érkezett. A Lisa előbb kiváltott a déli partra, mint a Raffica. Litkey Farkas hozzáfűzte, a délelőtti teljesítményükkel nem volt elégedett, csak 60 százalékon vitorláztak. A várható időjárás miatt Litkey Farkas egy külön Code Zero vitorlát varratott, ennek felhúzása is fontos szerepet játszott a sikerben.
    A mezőny csütörtök reggel kilenc órakor rajtolt el, Litkey Farkas és a 17 fős legénység 14 óra feletti idővel teljesítette a távot.  
    A szervezők tájékoztatása szerint 525 hajó – fedélzetükön összesen nagyjából 2500 résztvevővel – vágott neki a légvonalban 145 kilométeres táv leküzdésének. Ez azt jelenti, hogy nem dőlt meg a részvételi rekord, 2010-ben ugyanis 623 vitorlást regisztráltak.
    Az indulóknak a Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat kell teljesíteniük, a kiírás szerint szombat reggel kilencig lehet érvényesen célba érni.
    A Kékszalagon utoljára versenyeznek kizárólag az egytestű hajók, amelyek eddig a páratlan években alkották a mezőnyt, 2014-től ugyanis megszűnnek a kategóriákra vonatkozó megkötések.
    A verseny rekordját tavaly óta 10 óra 34 perces idővel a Fifty-Fifty katamarán tartja, amely a Nemere II 1955-ös csúcsát javította meg hat perccel.
    Európa legrégebbi és legnagyobb tókerülő versenyét 1934-ben rendezték meg először.

Fotó: MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.