Két magyar is ott lesz a világ második legnagyobb multisport-eseményén

Az Egyetemi Világjátékokon (EVJ) több, mint 110 magyar versenyző indul. Az Egyetemi Világjátékok az olimpia után a világ második legnagyobb multisport-eseménye. Jelentőségét növeli, hogy egyre több sportágban része az olimpiai, illetve sportági világbajnoki kvalifikációnak.

Az EVJ-t már kétszer halasztották el a COVID-járvány miatt (2021-ről, 2022-re, majd onnan 2023-ra, ezért van az esemény logójában mindenhol a 2021 évszám).

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) 1959-ben rendezte meg az első Egyetemi Világjátékokat – korábbi nevén Universiadét -, melyen akkor még csak 985 sportoló vett részt, ez a szám mára megközelíti a 8000-et, mely az olimpia után a legnagyobb soksportos esemény. Az Egyetemi Világjátékokon idén 161 fős magyar delegáció vesz rész, melyből 113-an versenyzők, akiknek tizenkét sportágban – asztalitenisz, atlétika, evezés, íjászat, judo, kosárlabda, ritmikus gimnasztika, sportlövészet, taekwondo, úszás, vívás, vízilabda – szurkolhatunk július 28. és augusztus 8. között. Huszonöt hazai és négy külföldi felsőoktatási intézményből indulnak egyetemistáink. Magyarország a nyári Egyetemi Világjátékokról (korábban Universiadén) összesen 116 arany-, 93 ezüst- és 111 bronzérmet hozhatott haza.

Patakfalvy Csange és Luca (fotó: MEFS)

A taekwondósok között ott lesz Patakfalvy Luca és Patakfalvy Csenge is. Csenge már rutinos visszatérő, kétszer is szerepelt már a multisport eseményen és tagja volt az ötödik helyig menetelő csapatnak 2017-ben, míg Luca első bálozónak számít.

A taekwondo versenyeket július 29-től augusztus 4-ig bonyolítják.

A magyarok programja:

Augusztus 2.:

Patakfalvy Csenge (62 kg)

Augusztus 3.:

Patakfalvy Luca (53 kg)

Taekwondo Szövetség