Kétszer borult a papírfoma

Az ifjúsági fiúcsapat kétszer is borította a papírformát a csapatverseny első napján a zágrábi korosztályos asztalitenisz Európa-bajnokságon. A serdülő fiúk és a lányok is a csoport második helyéért küzdhetnek a folytatásban.

Pusztai Viola Magyar szempontból rendkívüli izgalmakat hozott a zágrábi ifjúsági és serdülő asztaliteniszezők Európa-bajnokságának első napja. Nem mellesleg győzelmeket is, hiszen az ifjúsági fiúcsapat két mérkőzés után még veretlen. A Balázs Bence, Bruckner Máté, Molnár István Patrik, Timafalvi Gergő alkotta ifjúsági fiúcsapatot a csoportjában a negyedik helyre sorolták, azaz a pénteki ellenfelek közül papíron a belgák és a fehéroroszok is erősebbnek számítottak. Az asztalnál azonban másképp alakultak a dolgok.

Az ifjúsági fiúcsapat kétszer borította a papírformát Forrás: MOATSZ

Az ifjúsági fiúcsapat kétszer borította a papírformát  •  Forrás: MOATSZ

A Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány irányította együttes Belgium ellen kezdte meg a szereplését, s a harmadik párharc utána még valóban nem áll úgy a helyzet, hogy a mérkőzés végén a magyar fiúk csaphatnak a levegőbe. Bruckner Máté azonban végletekig kiélezett, ötszettes meccsen győzött az európai ranglistán előtte álló Florian Cnudde ellen, míg a rendkívül jól játszó Molnár István 3-0-ra felülmúlta az őt mintegy húsz hellyel megelőző Thibaut Darcist.

A fiúk kellő önbizalommal állhattak asztalhoz a ranglistán top 5-ben szereplő Alekszandr Kaninnal felálló fehéroroszok ellen, de éppen Kanin törölte le rövid időre a mosolyt az arcukról. Molnár azonban ismét remekelt, 3-1-re nyert Pavel Daunarovics, Timafalvi Gergő pedig igazi ki-ki meccsen bizonyult jobbnak 3-2-re Andrej Cjarokinnál. Már a következő meccsen eldőlhetett volna a meccs, hiszen Molnár a döntő szettben 5-1-re vezetett Kanin ellen, végül Bruckner vitte be a végső döfést a Dauranovics elleni 3-0-s diadalával.

Szombaton a csapat a németekkel játszik a csoportelsőségért, bravúr lenne győzelem, hiszen a dobogóra esélyes ellenfél a belgákat és a fehéroroszokat is 3-0-ra múlta felül.

A Füle Kata, Göndör Fanni, Hartbrich Leonie, Korda Kitty alkotta ifjúsági leánycsapatnak kevésbé volt jó napja, hiszen a legjobbak közé tartozó oroszoktól sima 3-0-ra kaptak ki a nyitómeccsen, a folytatásban pedig a csoportban mögéjük rangsorolt törököktől szenvedtek 3-2-es vereséget. Meccset csak Hartbrich nyert, egyedül azonban kevésnek bizonyult a sikerhez. A belgák ellen lehet javítani.

Nagypál Márta a sedülő leánycsapattal a csoport második helyéért küzdhet Forrás: MOATSZ

Nagypál Márta a sedülő leánycsapattal a csoport második helyéért küzdhet  •  Forrás: MOATSZ

A serdülő lányok – Dari Helga, Drabant Anita, Harasztovich Fanni és Nagypál Márta – felemás napot zártak. A lengyelek ellen nem tudtak meglepetést okozni, 3-0 lett a vége, a fehéroroszok elleni meccsen aztán már ők hagyták el győztesen az asztalt. Harasztovich és Nagypál is könnyedén nyert egyesben, a Dari Helga, Drabant Anita kettős viszont kiélezett meccsen, döntő szettben vesztett. Nagypál nem bízta a véletlenre: 3-0-ra hozta a Tatjana Csakavava elleni mérkőzését, és azzal együtt a csapat győzelmét is. Szombaton az olaszok ellen a csoport második helye lesz a tét.

A leghosszabb napja a serdülő fiúknak – András Csaba, Both Olivér, Juhász Patrik, Terék Norbert – volt, akik azután, hogy délután magabiztosan diadalmaskodtak 3-0-ra a portugálok ellen, este nagyot harcoltak az olaszokkal. Rendkívül kicsin múlott, hogy András Csaba az első összecsapásán nem győzte le az európai ranglistán negyedik Carlo Rossit, ugyanis a döntő szettben meccslabdája volt. Tegyük mindjárt hozzá, úgy, hogy az olasz 9-4-re vezetett ellene, onnan ütött be zsinórban hat poént. Kár, hogy nem jött a hetedik, mert így 3-2-re elvesztette a meccset.

Juhász kezét nem különben foghatta volna Fortuna a John Oyebode elleni találkozón: az első szettet 17-15-re vesztette el. Ez után a másodikat hiába nyerte simán, a következő kettőben alulmaradt, így ez a mérkőzés is elment. Úgy tűnt, a párosnak is annyi, hiszen a vetélytárs már 2-0-ra vezetett, amikor a fiúk új erőre kaptak és két 11-9-es szettel visszahozták a reményt, majd döntő szettben 12-10-re nyerve behúzták a meccset.

A negyedik találkozón Juhász szerezte meg a vezetést Rossi ellen, de végül 3-1-re kikapott, így nem sikerült borítani a papírformát. A törökök elleni győzelemmel a csoport második helye azonban még elérhető.

A részletes eredmények ITT megtekinthetők.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS