Kiérdemelt bemutatkozás

Három utánpótláskorú játékos lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatottban a svédek elleni évzáró felkészülési mérkőzésen, közülük ketten a 2-0-s vereséggel véget érő összecsapáson mutatkoztak be a nemzeti csapatban.

Lakner Gábor A múlt és a jövő találkozásának jegyében zajlott a magyar labdarúgó-válogatott idei utolsó fellépése, hiszen a svédek elleni barátságos mérkőzésen búcsúzott el a nemzeti csapattól Király Gábor, Juhász Roland, Vanczák Vilmos és Hajnal Tamás – előbbi kettő a pályán, utóbbiak azon kívül –, Bernd Storck szövetségi kapitány azonban a következő évre gondolva öt újoncot is avatott.

A kezdőcsapatban egy utánpótláskorú játékos kapott helyet, a 20 éves Vida Máté eddigi mindkétszer csere volt, s most először hallgathatta a himnuszt a felezővonalnál állva. A Vasas középpályása nem futballozott megilletődötten, amikor volt területe, pontosan passzolt, amikor azonban a nyakán lihegtek a svédek, többnyire elveszítette a párharcot és a labdát is. Gondolkodásban mindenképpen gyorsulnia kell a jövőben, és néhány kiló izom is elférne a játékoson, akivel bevallottan Gera Zoltán egyik lehetséges utódaként számol a kapitány.

Budapest, 2016. november 15. A svéd Jakob Johansson (k) és Isaac Thelin (j), valamint Berecz Zsombor (b), Fiola Attila (b2), Hangya Szilveszter (elöl, j) és Pintér Ádám (j2) a Magyarország - Svédország barátságos labdarúgó-mérkõzésen a fõvárosi Groupama Arénában 2016. november 15-én. A svéd válogatott 2-0-ra gyõzött. Közvetlenül a mérkõzés elõtt elbúcsúztatták a magyar labdarúgó-válogatottól Király Gábort, Juhász Rolandot, Hajnal Tamást és Vanczák Vilmost, akik közül Király Gábor és Juhász Roland kezdõként lépett pályára. MTI Fotó: Kovács Tamás

Berecz Zsombor (balra) jó játékkal mutatkozott be  •  Fotó: MTI/Kovács Tamás

A szünetben vasasos csapattársa, Berecz Zsombor váltotta Vidát, aki kifejezetten jól szállt be a mérkőzésbe, több labdaszerzéssel és jó ütemű passzal jelezte, vele is érdemes számolni a közeljövőben. A szintén 20 éves középpályás nyomás alatt is jól tartotta meg a labdát, a svédek gyűrűjében is higgadt maradt, és rendre szép cselekkel játszotta tisztára magát. Bemutatkozása mindenképpen az este egyik örömteli hozadéka volt.

Az utolsó 12 percre pályára lépett a ferencvárosi Nagy Dominik is. A jobbszélre állt be, néhányszor labdához ért, de maradandót nem tudott alkotni a 21 éves játékos, aki 982.-ként debütált a felnőttválogatottban. A Nemzeti Sporttól Vida négyes, Berecz ötös osztályzatot kapott, Nagy viszont kevés időt töltött a pályán ahhoz, hogy a sportnapilap érdemjeggyel értékelje a teljesítményét.

A Groupama Arénában 14 ezer néző előtt lejátszott mérkőzést 2-0-ra nyerték meg a svédek, de a szurkolók a vereség ellenére megtapsolták a csapatot, hiszen az Eb-szereplésnek köszönhetően emlékezetes évtől búcsúzott el a magyar válogatott.

„Gratulálok a svédek ellen debütáló újoncoknak, a klubjukban mutatott teljesítményükkel és az összetartásokon mutatott edzésmunkájukkal kiérdemelték, hogy bemutatkozzanak a válogatottban. Jó erőfelmérő volt a svédek elleni mérkőzés, éppen az ilyen tempójú, nemzetközi megmérettetésekre van szükségük a fiataloknak a fejlődéshez. Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy az utánpótlás terén jó úton járunk, nagy öröm számunkra, hogy az U17-es és az U19-es korosztály minden csapata, a férfiak és a nők is kvalifikálták magukat az Eb-selejtezőkön az elitkörbe” – mondta az mlsz.hu-nak Bernd Storck.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS