Kiszállhat a Force India névadója?

F1

2016. február 2. kedd, 17:35

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Force India istálló majdnem felét birtokló Sahara csoport komoly pénzügyi gondokkal küzd és engedélyt kért a csapattól arra, hogy eladja jelentős tulajdonrészét.

A Sahara a Force India részvényeinek 42,5%-át birtokolja, 2011 októberében száz millió dollárért vásárolta meg ezt a részt és ekkor lett Sahara Force India a csapat neve. Azóta azonban történt egy nem várt fordulat, hiszen 2014-ben a cég igazgatóját, Subrata Roy-t bebörtönözték – közel két és fél billó fontnyi tartozása miatt. 

Kedden bejelentették, hogy a Sahara engedélyt kért a Force Indiától a tulajdonrész eladására – mint kiderült, emellett több repülőgéptől, hoteltől és egyéb értéktől kell megválniuk, hogy rendezni tudják pénzügyeiket. Amennyiben sikerül eladniuk a Force Indiában birtokolt 42,5%-ukat (szintén 42,5%-a van Vijay Mallyának és 15%-a Michiel Molnak), akkor valószínűleg nevet is változtat az istálló.

Hülkenberg Force India

A pletykák persze a bejelentés után rögtön szárnyra kaptak azzal kapcsolatban, hogy a 16 éves orosz Nikita Mazepin leigazolása (egy nappal a Sahara bejelentése előtt)  egyáltalán nem véletlen, hiszen Mallya ki is jelentette, hogy Oroszország nagy piaci lehetőségeket kínál a Formula-1-nek. 

A Force India 2015-ben egy dobogós helyzet szerzett (Sergio Perez révén éppen Oroszországban), összességében pedig az ötödik helyen végzett a gyártók közöt. 

Forrás: www.formula.hu – RSS